Magyarellenes akció Temesváron?

A nevét is adó Mária téren felállított emlékhely újból huligánok áldozata lett Temesváron: csütörtök reggel ugyanis a szobrot ledöntve találták meg a járókelők. Egy szemtanú riasztására a rendőrök kiérkeztek, azonban a vandál férfi addigra már elmenekült.

Információink szerint újabb magyarellenes akcióról lehet szó, hiszen a szobrot, valamint az emlékmű hátsó oldalán elhelyezett magyar nyelvű szöveget tartalmazó kőtáblát már több alkalommal megrongálták. Mint ismeretes egyszer a „magyar” jelző annyira zavart valakit, hogy szabályszerűen levéste, sajnos ez azóta is úgy maradt…

A legenda szerint 1514-ben ezen a helyen végezték ki Dózsa Györgyöt, az ő emlékére állították fel a Segítő Boldogasszony szobrát.

Kitekintő / Erdély Ma

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »