Befektetések éve Csíkszeredában

Több mint 100 befektetést valósítottak meg 2011 folyamán Csíkszeredában, ezek összértéke mintegy 50 millió lej. Antal Attila alpolgármester elmondása szerint az idei beruházási lista eredetileg 174 projektet tartalmazott, ezek közül azonban néhányat – többek között a tanintézetekre vonatkozó beruházásokat – nem sikerült megvalósítani – írja a Krónika.

Több mint 100 befektetést valósítottak meg 2011 folyamán Csíkszeredában, ezek összértéke mintegy 50 millió lej. Antal Attila alpolgármester elmondása szerint az idei beruházási lista eredetileg 174 projektet tartalmazott, ezek közül azonban néhányat – többek között a tanintézetekre vonatkozó beruházásokat – nem sikerült megvalósítani.

 „Az elkészült projekteket részben helyi költségvetésből, részben máshonnan szerzett alapokból finanszíroztuk, a legfontosabb megvalósítások között pedig elsősorban a Jégpálya negyedben és a piac környékén található közterek felújítását említhetjük. Emellett parkolókat hoztunk létre, sportpályákat és játszótereket létesítettünk” – részletezte Antal Attila. Hozzátette: az Országos Beruházási Társaság (CNI) támogatásával az olimpiai medence építésével kapcsolatban is sikerült előrelépéseket tenni, a Szabadság tér és a Márton Áron Gimnáziumnak otthont adó épület felújítását pedig uniós alapokból kezdték meg.

Az elöljáró sikerként értékelte a város egyes tömbházainak felújítását is, ennek keretében idén 26 lakást sikerült szigetelni. „Az önkormányzatnak ugyanakkor sikerült felújítania a zsögödfürdői kultúrotthont, valamint létrehozott egy ifjúsági központot, a Mikó-várban végzett munkálatokat pedig a kulturális minisztérium támogatásával tudtuk kivitelezni.

A napokban le fogunk zárni egyes építőtelepeket, amelyeket tavasszal fogunk ismételten megnyitni” – részletezte az alpolgármester, aki szerint az év folyamán elért sikerek egyrészt az előzőleg megkötött szerződéseknek köszönhetőek, emellett a tavalyról megspórolt pénzösszegek is jelentős segítséget jelentettek. Antal Attila ugyanakkor azt is közölte, az önkormányzat illetékesei már elkezdték a jövő évi költségvetés tervezését, amelynek kapcsán a továbbiakban szükséges beruházásokat fogják elsődlegesnek tekinteni.

Krónika.ro

Friss hírek