Jozef Čentéš kinevezését követelik az államfőtől az Egyszerű Emberek listáján induló OKS és a KDS politikusai, valamint Igor Matovič pártjának négy parlamenti képviselője. A felhívás aláírói szerint Ivan Gašparovič indokolatlanul halasztgatja a törvényesen megválasztott főügyész kinevezését. A tiltakozók egyben egy demonstrációt is össze akarnak hívni az elnöki palota elé, méghozzá szombaton, az emberi jogok napján.
„Úgy érezzük, az államfő tiszteletlen az emberi jogok iránt. Az alkotmány ugyanis egyenlő feltételek mellett grantálja a jogot a közhivatal ellátására, de az államfő minden ok nélkül halasztja Čentéš úr kinevezését” – jelentette ki Ondrej Dostál, az OKS parlamenti képviselője.
„Jönnek a választások, ezzel párhuzamosan pedig aktívabbá válnak azok, akik képviselők szeretnének lenni. Érdekes, hogy Čentéš úr érdekében azok tüntetnek, akik vezetője vallomást tett az illetőnél (a parlamenti korrupció ügyében – a szerk.), de az megsemmisítette azt. Ez furcsa” – reagált a kezdeményezésre Marek Trubač elnöki szóvivő, aki megjegyezte, az államfő tudatában van alkotmányos kötelességeinek, de az Alkotmánybíróság határozatára vár Dobroslav Trnka, valamint Čentéš ügyében – utóbbi személy pont a tétlenség miatt emelt kifogást.
A felhívást többek között Štefan Bučko színész, Eugen Korda és Martin Mojžiš újságírók, Ondrej Dostál, Martin Fecko, Erika Jurinová, Igor Matovič, Jozef Viskupič, Peter Zajac parlamenti képviselők, valamint František Mikloško és Vladimír Palko, a KDS politikusai írták alá.
Bumm.sk