Lakossági fórumokat szervez az MKP

Dél-szlovákiai lakossági fórumokon kívánja megismerni a választók véleményét a Magyar Koalíció Pártja (MKP), hogy mindezek alapján hiteles és reális választási programot készíthessen – tájékoztatott Őry Péter, az MKP kampányfőnöke.

„Meg akarjuk hallgatni az emberek véleményét, úgy ahogy azt az elmúlt években is tettük, hogy ezek a tapasztalatok bekerülhessenek választási programunkba” – húzta alá Őry.

Elmondta, hogy ez a kötetlen formájú beszélgetéssorozat – Beszéljük meg! elnevezéssel – a hét végén kezdődik, s lényegében karácsonyig tart. Az első találkozókra a hétvégén Losoncon, Rozsnyón, Szepsiben, Nánán, Ekelen és Szencen kerül sor. „Az emberekkel az MKP országos elnökségének és a járási vezetőségeknek a tagjai, valamint a képviselőjelöltek fognak beszélgetni” – fejtette ki Őry, aki maga is képviselőjelölt. Az MKP választási listáján övé a hetedik hely.

Az MKP országos tanácsa a múlt szombaton vitatta meg a választási programot, a legfőbb választási téziseket, amelyeket január elején véglegesítenek. Remélik, hogy addigra ismeretesek lesznek legalább a népszámlálás előzetes eredményei. „A népszámlálás eredményeinek ismeretében választási programunk hitelesebb lehet” – vélekedett Berényi József pártelnök.

„Választási programunk gerincét a gazdaság, a régiófejlesztés, a szociális terület és a egészségügy fogja alkotni. A célunk az, hogy Dél-Szlovákia érdekképviselete lényegesen javuljon. Szeretnénk felvázolni az utat az eddigi leépüléstől a gyarapodás és a fejlődés irányába, s konkrét célkitűzésekkel elérni, hogy az, ami a fejlesztéseknél megilleti az ország északi régióit, az most már igenis illesse meg a déli részeket is” – mondta Farkas Iván, a párt gazdasági és régiófejlesztési alelnöke újságíróknak.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »