Kína szerint rendben voltak az orosz választások

Kína meggyőződése, hogy az orosz Duma választásának eredménye kifejezi az orosz emberek akaratát – közölte pénteki pekingi tájékoztatóján a kínai külügyi szóvivő.

Kína tiszteletben tartja az orosz nép választását és támogatja Oroszországot a saját nemzeti feltételeinek megfelelő útján – hangoztatta Hung Lej (Hong Lei), és megjegyezte: körülbelül 700 nemzetközi megfigyelő kísérte figyelemmel a választásokat és ők általában megerősítették az eredményt.

A tájékoztatóról tudósító Hszinhua hírügynökség a vasárnapi eseményről megjegyzi, hogy az Egységes Oroszország párt „elsöprő győzelmet aratott”, s emlékeztet arra, hogy a választások eredményét „egyes országok” megkérdőjelezték, az Egyesült Államok külügyminisztere, Hillary Clinton szerint pedig a választások „sem szabadok, sem igazságosak nem voltak”.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »