A kormány távozását követelték a fővárosban

Szabad választásokat és a kormány lemondását követelték 1989-es forradalmárok a bukaresti Egyetem téren, tudósít a Manna.ro.

Az engedély nélküli tüntetést csendőrök próbálták meg feloszlatni, a tüntetők szerint könnygázzal. Georgian Enache, a csendőrség szóvivője elismerte, hogy közbeléptek a tüntetésen, de cáfolta, hogy könnygázat is bevetettek volna.

A tüntetők sérelmezték, hogy húsz évvel az 1989-es események után sem ítélték el a korabeli vérengzések felelőseit. A demonstrálók előrehozott választásokat követeltek, illetve a nemzetközi hatóságok figyelmét, mert Romániában a tiltakozók szerint nem működnek a demokratikus intézmények.

Az Egyetem téren kétszáz ember vonult fel, a szervezők azt mondták, napokkal ezelőtt kértek engedélyt a rendezvényhez, de az illetékes önkormányzat nem járult hozzá a demonstrációhoz.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »