Szlovákia: levetethetik a helységnévtáblákról a kisebbségi megnevezéseket

Úgy tűnik, a pozsonyi kormány megint elnapolta az új helységnévlista tárgyalását, mivel az kikerült a kabinet szerdára tervezett tárgyalási pontjai közül. Hétfőn még a programpontok között volt.

A kisebbségi helyneveket tartalmazó, és a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeletnek azért kellene a kormány napirendjére kerülnie – Rudolf Chmel (Híd) kisebbségi kormányalelnök hivatala ajánlása szerint – mert az új kisebbségi nyelvhasználati törvény megszüntette a régit. A Chmel-féle új helységnévlista és az azzal kapcsolatos rendeletek ellen azonban korábban a kulturális, valamint a munka-, szociális és családügyi tárca is kifogásokat emelt.

Bugár Béla, a Híd párt elnöke szerint szarvashiba a kérdés elnapolása, az új listát el kellene fogadni, mert a régit eltörölte az új jogszabály. „Ha nem megy át az új helységnévlista, januártól jogi vákuum keletkezik, és valami buzgómócsing arra hivatkozhat, hogy nem létezik törvény, ezért levetetik a táblákról a kisebbségi megnevezéseket” – mondta Bugár, aki emlékeztetett arra, hogy az új lista több tucat olyan községet is tartalmaz, amelynek megnevezésénél eddig nem lehetett a kisebbségi megfelelőjét használni.

Kitekintő / Paraméter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »