Felvidék: segítség a magyar szervezetek nevének magyarosításához

Letölthető a felvidéki magyar szervezetek nevének magyarosításához szükséges kérvény.

A Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulás volt az első olyan magyar szervezet Felvidéken, mely a szlovák belügyminisztérium akadékoskodása ellenére elérte azt, hogy nevüket a jelenlegi államnyelv kihagyásával jegyezzék be hivatalosan.

Első körben még a Somorja Hangja – Hlas Šamorína név bejegyzését kérvényezték (mivel akkor még azt hitték, hogy kötelező a szlovák megnevezés), mire a belügyminisztérium a nyelvtörvény nem létező rendelkezésére hivatkozva azt a választ küldte, hogy először a jelenlegi államnyelven kell feltüntetni a társulás nevét, csak utána következhet a magyar név. Ekkor a somorjai társulás tagjai áttanulmányozták a nyelvtörvényt, és rájöttek, hogy egyáltalán nem tartalmaz ilyen rendelkezést. Válaszukban már mellőzték a jelenlegi államnyelvre fordított nevet, és csak a magyar, ill. a latin változatot kérték bejegyzésre, valamint felhívták a belügyminisztérium figyelmét előző levelükben elkövetett hibájukra.

Ezek után a Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulást 2011. november 14-én sikeresen bejegyezték.

A Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulás elnöksége bízik benne, hogy minden magára valamit adó felvidéki magyar szervezet élni fog a lehetőséggel és átíratják nevüket magyarra.

Az előkészített kérvény letölthető a Felvidék Ma hírportálról.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »