Dél-Szlovákia leszakadt – Van miből fejleszteni?

Érdekes összehasonlítást tett közzé Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) gazdasági és régiófejlesztési alelnöke. A politikus számadatokkal igazolta, hogy az európai közlekedési folyosók szlovákiai szakaszait nem fejlesztik arányosan.

Míg a Vág folyó mentén épülő, Észak-Szlovákiát keresztül szelő európai vasúti folyosót eurómilliárdokkal korszerűsítik, a másik, ún. 4-es számú páneurópai folyosó Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Párkány vonalára eddig egyetlen eurócentet sem költöttek.

Dél-Szlovákiában csupán három, alacsony költségvetésű beruházás megvalósításával számolnak: a Pozsony és Dunaszerdahely közötti vasúti pálya kritikus pontjainak korszerűsítésével, a Szepsitől Enyickéig húzódó vasúti pályaszakasz villamosításával, és a tiszacsernyői átrakodó állomás korszerűsítésével.

Nyitra megyében egyáltalán nem tervezik a közúti és a vasúti hálózat fejlesztését. Besztercebánya megyében csak az R2-es gyorsforgalmi út megyeszékhelyhez közeli szakaszainak megépítésével számolnak, a térség déli részére nem tervezetek infrastrukturális beruházást, holott a munkanélküliség éppen a déli járásokban ölt ijesztő méreteket.

Farkas szerint változtatni kell ezen a helyzeten. Dél-Szlovákia mint mondta, a bársonyos forradalom előtt virágzott, az ország legfejlettebb része volt, ma ennek az ellenkezője igaz. Az MKP választási programja ennek a negatív tendenciának a megfordítását irányozza elő.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »