Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elítélte Szíriát

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa határozatot hozott Szíria ellen pénteki különleges ülésén Genfben, melyet az Európai Unió tagállamai, az Egyesült Államok és arab országok kezdeményeztek. Április óta ez a harmadik alkalom, hogy a szervezet napirendjére tűzte a kérdést, azonban eddig nem történt előrelépés. Sőt, az ENSZ adatai szerint a halálos áldozatok száma meghaladta a négyezret, a Helyi Koordinációs Bizottságok nevű aktivista szervezet jelentésében 4744 fő szerepel, ebből 843 fő a biztonsági erők soraiból került ki. Egyes államok szerint egy olyan határozat szükséges, mely megállapítja az emberiesség elleni bűntett tényét az országban.

A Tanács ülésén a szavazás során 37 igen és 4 nem szavazat született, 6 állam pedig tartózkodott. A határozat ellen Kína, Oroszország, Kuba és Ecuador szavazott; Kamerun, Banglades, Uganda, Angola, a Fülöp-szigetek és India nem foglalt állást a kérdésben. Kína és Oroszország döntése nem okozott különösebb meglepetést, egy emberi jogi határozat kapcsán pedig mindig akadnak olyan országok, akik nem szívesen hallatják a hangjukat. „A határozat állásfoglalása elfogadhatatlan Oroszország számára, mivel rejtett utalást tartalmaz a külföldi katonai beavatkozásra a szír nép védelmében.”- áll az orosz külügyminisztérium által kiadott nyilatkozatban.

Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította Szíriát az erőszakos cselekmények azonnali befejezésére, továbbá a politikai foglyok szabadon bocsátására. Bár a határozat súlyosan elítéli a rezsim vezetését, egyesek mégis csalódottak, mert nem utalja az ügyet egyértelműen a Nemzetközi Büntetőbíróság elé. Pillay továbbá figyelmeztetett, ha a kormány nem vet véget az elnyomásnak, polgárháborúba sodorhatja az országot. A főbiztos szerint a nemzetközi közösségnek sürgős és határozott intézkedéseket kell tennie a szír nép érdekében. A szervezet továbbította a jelentést az ENSZ-főtitkár, Ban Ki Moon számára, azzal a kéréssel, hogy hozza meg a megfelelő intézkedéseket és továbbítsa az ügyet az ENSZ érintett szerveihez.

Természetesen Szíria nem hagyta szó nélkül a genfi eseményeket, Faysal Khabbaz Hamoui, az ország ENSZ-hez akkreditált nagykövete szerint a problémát csak a szír nép tudja megoldani, nem a nemzetközi közösség. A diplomata hozzátette, hogy a „határozat csak olaj a tűzre”.

Horváth Hajnalka

Friss hírek