Kifütyülték a román miniszterelnököt Gyulafehérváron

Füttykoncert és bekiabálások fogadták Emil Boc miniszterelnököt Gyulafehérváron, a december 1-jei ünnepségen. A kormányfő csütörtök reggel érkezett Gyulafehérvárra, ahol Mihály vajda szobrának megkoszorúzása közben a tömegből többen fütyülni kezdtek, és azt kiabálták: „Rablók, rablók!”. Ugyanilyen fogadtatásban részesültek a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselői koszorúzás közben. Traian Băsescu államfő, aki Bukarestben vett részt a december 1-jei hivatalos ünnepségen, a szokásos „tömegfürdőzése” közben szintén kapott néhány füttyöt és bekiabálást – írja a Krónika.

Gyulafehérváron az Emil Boc miniszterelnöknek szóló füttyülést és kiabálásokat a PDL néhány tucat tagja próbálta elnyomni „Románia, Románia” skandálással. A kormányfőt később a katinai parádén is kifütyülték. Emil Boc nem kívánta kommentálni az incidenseket.

Fiatalok csoportja a Verespatakra tervezett aranybánya ellen demonstrált zászlókkal és transzparensekkel. Egy aktivistának sikerült odaférkőznie az ünnepi rendezvényt irányítók mikrofonjához, és azt kiáltotta: „Mentsétek meg Verespatakot!”.

A gyulafehérvári hivatalos ünnepi rendezvényen mintegy kétezer ember vett részt, Emil Bocon kívül jelen volt Traian Igaş belügyminiszter, Crin Antonescu liberális pártelnök, Adrian Năstase exminiszterelnök, Valeriu Tabără agrárminiszter, de Dorin Chirtoacă, a moldovai főváros, Chişinău polgármestere is.

Dorin Chirtoacă beszéde hatalmas tapsot kapott, mintegy háromszáz fiatal pedig zászlókkal és nemzetiszínű sálakkal felszerelkezve, skandálva követelte Besszarábia egyesülését Romániával.

Traian Băsescu a Bukarestben tartott mintegy két órás ünnepi katonai parádén vett részt, majd a védjegyévé vált „tömegfürdőzés” következett: az államfő az emberek közé vegyülve fogott kezet több tucat résztvevővel. A tömegből többen fütyülni kezdtek, árulónak nevezték Băsescut és azt kiáltották neki, hogy szégyellje magát.

Krónika.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »