Elnök lesz a világhírű énekes?

A szenegáli világzenei énekes, Youssou N’dour szombaton bejelentette, hogy felhagy zenei karrierjével, törli koncertjeit és január 2-án “politikai pályára lép” – számolt be a Reuters. Februárban elnökválasztást tartanak, ami a vitatott alktományértelmezési vita jegyében zajlik. Véget ér ugyanis a jelenlegi elnök, a 85 éves Abdoulaye Wade második ciklusa. A gond, hogy Wade szerint a legfeljebb két ciklust előíró alkotmánymódosítás nem vonatkozik első hivatali idejére, mert a szabály később született.

Az énekes nem tette egyértelművé, hogy az elnöki címért szállna harcba, annyi viszont tudható, hogy nem szimpatizál Wade elnökkel. Élesen kritizálta féktelen költekezését egy olyan országban, ahol kevés a hivatalosan foglalkoztatott munkás és a fejenkénti napi bevétel három dollár.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »