Meg is van a gambiai eredmény

Szerdán urnához járultak, pénteken pedig már meg is tudták az elnökválasztás eredményét a gambiai polgárok. A választási bizottság közlése szerint a regnáló államfő, Yahya Jammeh a voksok 72 százalékával magabiztosan győzedelmeskedett. A második helyen – ahogy legutóbb (2006-ban) is – Ousainou Darboe végzett (17 százalékkal), őt pedig Amath Bah követi a szavazatok 11 százalékával.

A legtöbb elemző már a szavazás előtt jelezte, hogy valószínűtlen egy szabad és tiszta voksolás lebonyolítása, a gambiai rendszer diktatórikus jellege ugyanis az ellenzéki jelölteket lehetetlen helyzetbe hozta, a médiajelenlét teljes hiánya mellett erőszak és a megfélemlítés egyéb formái is sújtották őket. A hivatalos adatok szerint egyébként a 800 ezer regisztrált szavazó 82 százaléka ment el szavazni, hogy szavazólap helyett egy márványdarabot dobjanak be az arra kihelyezett hordókba.

Jammeh győzelme a status quo fennmaradását jelenti: vélhetően továbbra is ellenségesen áll majd a kormányzati politika a bevett AIDS-kezelésekhez (Jammeh szereti titkos gyógyfüvei segítségével maga meggyógyítani a betegeket), továbbra is üldözi majd az emberi jogi aktivistákat és újságírókat, továbbra is fenyegetésben kell élniük a melegeknek, viszont a nyugat-afrikai ország továbbra is biztos pont lesz az USA terrorizmus elleni harcában.

Kitekintő

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »