Kitüntették az űrhajózás úttörőit

A héten az amerikai törvényhozás négy volt asztronautának ítélte oda a lehető legmagasabb polgári kitüntetést, a Kongresszusi Aranymedált. A díjazottak között volt az első amerikai, aki megkerülte a Földet, illetve az első holdexpedíció legénysége – tudósít a The New York Times.

A Kongresszus 2009-ben, az első holdraszállás 40. évfordulóján hagyta jóvá a kitüntetéseket. A díjban részesült: Neil A. Armstrong, Buzz Aldrin, Michael Collins és John Glenn. Armstrong volt az első ember, aki az Apollo 11 parancsnokaként a Hold felszínére lépett. Ekkor mondta el elhíresült mondatát, miszerint „kis lépés az embernek, de nagy ugrás az emberiségnek”. A második emberi talpak, amelyek a Hold felszínén sétáltak Buzz Aldriné voltak, miközben az expedíció harmadik pilótája, Michael Collins a Hold körüli pályára álló űrhajót irányította. John Glenn első amerikaiként 1962-ben kerülte meg Barátság 7 nevű űrhajójával a Földet.

A díjazási ceremónián Eddie Bernice Johnson texasi képviselő, aki egyben az „alsóház” tudományos bizottságának is a tagja, beszédében „valódi nemzeti hősökként” illette az űrhajósokat. Ifj. Charles Bolden, a NASA jelenlegi vezetője az űrhajósok bátorságát emelte ki, és elmondta, hogy nélkülük most biztos nem tartanának ott, ahol tartanak. „A küldetések megváltoztatták a történelem menetét (…) és most, amikor nekikezdünk az űrkutatás következő fejezetéhez, ezeknek a különleges embereknek a vállain állunk, akik ma kitüntetésben részesültek”.

Hegedűs Márk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »