Sarkozy elégedett a világgal

A világ vezető országai megállapodtak a Nemzetközi Valutaalap megerősítésében, és egyetértés van abban is, hogy továbbra is a washingtoni székhelyű szervezetnek kell a központi szerepet játszania a globális pénzügyi stabilitás megteremtésében – jelentette be a Cannes-i G20 csúcstalálkozó után a tömörülést ebben az évben elnöklő Nicolas Sarkozy francia államfő.

A G20 országok pénzügyminisztereinek kell megállapodniuk a soron következő, februári ülésükön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megerősítésének lehetséges módszereiről – mondta a francia köztársasági elnök a világ vezető országainak állam- és kormányfői csúcstalálkozója után. A csütörtöki és pénteki Cannes-i tárgyalások után Nicolas Sarkozy azt mondta, a jövő év elején konkrét javaslatokat várnak a pénzügyminiszterektől arra, hogy az IMF feltőkésítése hogyan történjen, kik, milyen mértékben szálljanak be ebbe, és pláne, milyen feltételekkel.

Az államfő hangot adott annak az uniós véleménynek is, hogy a jelentős külső többlettel rendelkező országoknak nagyobb arányban kell hozzájárulniuk a nemzetközi pénzügyi rendszer megerősítéséhez. Ez ügyben egyebek mellett éppen Kína nagyobb bevonásának lehetőségeit mérlegelik majd a G20 államok pénzügyminiszterei.

Bár a részletek ügyében még egyelőre nincs döntés, de Sarkozy szerint az is nagy előrelépés, hogy a G20-ak egyetértettek az irányokban, jóllehet, mint a csúcstalálkozó záróközleményéből is kiderül, az IMF megerősítésére nemcsak azért lenne szükség, hogy a világ megállítsa az eurózóna adósságválságának továbbterjedését, hanem a gazdasági és pénzügyi válságban meggyengült globális pénzügyi világnak is stabilitásra van szüksége.

A francia elnök szerint a gazdasági növekedés beindítását kell a gazdaságpolitikák középpontjába állítani, ebben a tekintetben szorosabbra is fonták a gazdaságpolitikai koordinációjukat a G20-országok, hangsúlyozva, hogy „továbbra is önálló politikát folytatnak az országok”.

Kína kapcsán az elnök utalt arra, hogy a kínai fizetőeszköz szándékos gyengítése károsítja az európai gazdaságot, sajtóértesülések szerint viszont éppen a pekingi monetáris politikával kapcsolatos kritikák beszüntetése lenne Kína feltétele ahhoz, hogy hozzájáruljon az IMF, és így az átmeneti uniós válságkezelő alap megerősítéséhez.

Erre közvetve utal a 20-ak által elfogadott záróközlemény is. Eszerint „piacalapúbb és rugalmasabb árfolyamokra van szükség emellett tartózkodni kell arról, hogy a világ országai versenyelőnyökben reménykedve folyamatosna leértékeljék a valutájukat”.

A csúcstalálkozó margóján a Pénzügyi Stabilitási Tanács összeállította annak a 29 banknak a listáját, amely rendszerszintű szerepet játszik a globális pénzügyi rendszerben. Ezek közül 17 európai, 8 amerikai és 4 ázsiai székhelyű. A pénzintézeteknek 2016-2019 között 1-2,5 százalék közötti tőketartalékot kell felhalmozniuk, a listát pedig mostantól minden évben felülvizsgálja a szervezet.

A pénzügyi szabályozás további aspektusaival kapcsolatban Nicolas Sarkozy kiemelte, hogy a világon 11 ország még mindig adózási paradicsomnak tekinthető. Az államfő a sajtótájékoztatón meg is nevezte Uruguay-t, Panamát és a Seychelle-szigeteket, leszögezve, hogy „elég volt ezekből, nem akarunk több ilyet!”.

Sarkozy elmondta, a hatósági felügyeletet ki kell terjeszteni a gazdaság és a pénzügyi szektor összes létező szereplőjére. Hosszasan beszélt a pénzügyi tranzakciós adó szükségességéről. Ezzel kapcsolatban azt mondta, nemrégiben még egyedül volt Franciaország az ötlettel, mára viszont már a G20-csoport több tagjainak közel fele bevezetne ilyen adót. Felsorolása szerint Franciaország mellett az Európai Bizottság, az ENSZ főtitkára, Németország, Spanyolország, Törökország, Dél-Afrikai Köztársaság, Brazília és Argentína is támogatja az adó ötletét.

A legnagyobb gazdaságok, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország viszont nem.

A francia köztársasági elnök azt is jelentősnek nevezte, hogy a G20 országok egységesen fontosnak nevezték a szociális szempontok szem előtt tartását is a globális pénzügyi rendszer megerősítésekor, és a válságkezelési stratégiák összeállításakor. Nicolas Sarkozy emlékeztetett arra, hogy ez a feltörekvő országok prioritási listáján eddig nem volt fellellhető.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek