Segítséget ígért az UMDSZ-nek az LMP

Az LMP segítséget ígért az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos ügyben – jelentették be a két szervezet csütörtöki, budapesti megbeszélését követően. A Külügyminisztérium tavaly októberben, egy vizsgálatot követően döntött úgy, hogy a magyarigazolványokkal kapcsolatos rendezetlen körülmények miatt felfüggeszti az UMDSZ jogát a vízumok beszerzéséhez szükséges támogató nyilatkozatok kiadására.

Az LMP és az UMDSZ parlamenti tárgyalását követően az utóbbi elnöke, Gajdos István azt mondta, hogy szervezetüket a jelenlegi magyar kormány megpróbálja kirekeszteni, meggyengíteni és a „földbe taposni”. Kijelentette, hogy a kabinet hamis vádakkal vette el tőlük a támogatói nyilatkozatok kiadásának jogát.

Gajdos István hozzátette, hogy a döntést egy „állítólagos” vizsgálat előzte meg, amelynek az eredményét a mai napig nem közölték velük. Az elnök hangsúlyozta, hogy egy demokratikus jogállamban mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de azzal, hogy titkosították a vizsgálat végeredményét, elvették tőlük annak lehetőségét, hogy tisztázzák magukat. Éppen ezért azt kérte, hogy mutassák meg számukra a vizsgálat eredményét vagy hívjanak össze egy titkos tanácskozást, ahol számadatokkal tudják cáfolni a vádakat.

Azokra a felvetésekre, hogy „bizonyos személyek”, például „donyecki maffiózók” jogosulatlanul jutottak magyarigazolványhoz, azt mondta, Donyeckben összesen négy, Kárpátaljáról elszármazott magyarnak adtak ilyen papírt.

Végül hangsúlyozta, hogy csütörtökön az LMP mellett az MSZP képviselőivel is találkoztak és mindkét párt képviselőitől jogi segítséget kértek.

Az LMP-s Dorosz Dávid pártjuk nemzetpolitikai alapelveit ismertetve azt hangsúlyozta, hogy nem Budapestről „kell osztani az észt”, hanem el kell fogadni és támogatni az adott magyar közösségek döntéseit. A képviselő egyúttal bírálta, hogy a kormány szerint vannak „igaz” és „nem igaz” határon túli magyar pártok, amelyek között diszkriminatív módon tesznek különbséget. Hangsúlyozta, hogy az LMP úgy gondolja, minden olyan szervezet, amelyik legitim módon támogatást kapott a határon túli magyar közösség valamely hányadától, természetes partnere kell hogy legyen a magyar pártoknak illetve kormánynak.

Az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának tagja „vércikinek” tartotta, hogy olyan vádakat fogalmaztak meg az UMDSZ-szel szemben, „amelyekre a mai napig egyetlen egy konkrét bizonyíték sincsen”, illetve titkosították a Külügyminisztérium döntésének alapját képező jelentést. Megjegyezte, hogy miután nem egyes személyeket, hanem egy egész szervezetet vádolnak, ezért az eljárás ugyanolyan, mint amikor a szerb kormány kollektív módon bűnösnek nevezte a délvidéki magyarokat.

Kijelentette, hogy az LMP minden lehetséges segítséget meg fog adni annak érdekében, hogy megoldódjon a probléma.

A magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos vizsgálat eredményével kapcsolatban – az elkészített anyag minősített voltára tekintettel – a külügyminiszter nem hozhat nyilvánosságra adatokat, annyit azonban közölt, hogy az eredmények alátámasztják azon döntésüket, miszerint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség felelősségvállalási nyilatkozatát nem fogadják el – derült ki Martonyi Jánosnak a szocialista Szabó Vilmos írásbeli választ igénylő kérdésére adott október 25-i válaszából.

A magyar diplomácia vezetője a parlamenti honlapon elérhető tájékoztatásában emlékeztetett: a Külügyminisztérium 2010. október 8-án adta ki közleményét arra vonatkozóan, hogy a magyarigazolványokkal kapcsolatos rendezetlen körülmények miatt felfüggeszti az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) jogát a vízumok beszerzéséhez szükséges támogató nyilatkozatok kiadására.

Ezt megelőzően, júliusban rendelkeztek arról, hogy meg kell szüntetni az UMDSZ jogát a magyarigazolványok kiadására – folytatja, kitérve arra, hogy a vizsgálat lefolytatását Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kezdeményezte ezzel egy időben annak kiderítése érdekében, hogy kit terhel a politikai felelősség, amiért valószínűsíthetően jogosulatlanok is hozzájutottak magyarigazolványokhoz.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még tavaly július elején döntött arról, hogy Kárpátalján csak a beregszászi és az ungvári magyar konzulátusok adhatnak ki magyarigazolványokat, mert az arra jogosultaknál jóval többen kaptak igazolványt. Mint akkor az MTI-nek elmondta, vizsgálatot rendelt el amiatt, hogy több magyarigazolványt adtak ki, mint ahányan magyarnak vallják magukat Kárpátalján.

Németh Zsolt külügyi államtitkár akkor az UMDSZ-t tette felelőssé az „anomáliáért”, a szervezet azonban visszautasította a jogosulatlan magyarigazolvány-kiadással kapcsolatos állításokat. A külügyi államtitkár úgy fogalmazott, hogy az UMDSZ öt kárpátaljai irodáján keresztül feltételezhetően „olyan politikai és gazdasági körök jutottak magyarigazolványokhoz, amelyek visszaéltek az okmányokkal”.

A döntés előtt Németh Zsolt 2010. június 30-án, Ungváron folytatott megbeszélést mások mellett Olekszandr Ledidával, Kárpátalja megye kormányzójával  és Kovács Miklóssal, a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetség elnökével. Ekkor „megdöbbenve tapasztalta”, hogy 165 ezer körüli magyarigazolványt adtak már ki Kárpátalján. Ez a szám jóval több, mint az igazolvány kiváltására jogosult 14 évnél idősebb kárpátaljai magyarok száma, hiszen ők nagyjából 100-120 ezren lehetnek. Ők az okmány birtokában például könnyített módon juthatnak hozzá az európai uniós országok vízumaihoz is.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »