Filmesek, délre és keletre menjetek!

Erdélyben és a Vajdaságban is filmes seregszemle elé nézünk a következő hetekben. Eközben Liszt továbbra is örök, most éppen a Felvidéken.

Újra Alter-Native Marosvásárhelyen

Huszonhárom ország ötvenhat filmje került be a november 2–6. között Marosvásárhelyen zajló 19. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál tizenegy órás versenyprogramjába. Az 1993 óta évente megrendezett eseményen immár hagyománynak számít, hogy játékfilmekből sem lesz hiány. Ebben az évben nem kevesebb mint 14 hosszúfilmet nézhet meg az Alter-Native közönsége, köztük több díjnyertes alkotást is. Ezek közé tartozik Susanne Bier Egy jobb világ (In a Better World) című filmje, amellyel a dán rendező elnyerte idén a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. De ott lesz Kocsis Ágnes Pál Adrienn című alkotása is, amely elnyerte tavaly a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 63. cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában.

Erre az évre is tartogattak meglepetést a közönségnek az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szervezői: újdonságként két teljes délutánt szánnak dokumentumfilmek bemutatására. A műfaj kedvelői megtekinthetnek például öt filmet a One World Románia fesztiválon vetített alkotások közül. A One World Európa egyik legrangosabb dokumentumfilm-fesztiválja, amely az emberi jogok témakörével foglalkozik. Elsőként Csehországban szervezték meg, de Európa több más országában is megtartják.

A programban szereplő egyik román dokumentumfilm, amelyet szintén bemutattak a One World Románia fesztiválon, Stephane Lucon A Corlat völgye című alkotása. Ez arról a faluról szól, amely Brassó és Kovászna megye között húzódik meg egy szűk völgyben, de egyetlen térképen sem szerepel, és neve sincs. Mivel lakosságának nagy része cigány, „Cigányságnak” nevezik. A helybeli cigányok „a hídon túlinak” nevezik a települést, a hatóságok pedig a „Corlat-völgyi faluként” említik.

A fent említett  dokumentumfilm mellett Marc Isaacs Férfiak a cityből, Kristof Bilsen A tökéletes belga és Alexander Gentelev Tisztes bűnözők című alkotása is szerepel a programban. Ezeket november 2-án, szerdán 17 és 21 óra között, illetve november 4-én, pénteken 16.30 és 20 óra között mutatják be a Kultúrpalota kistermében. Mindegyik vetítést beszélgetés követi.

Emellett ugyancsak pénteken nézheti meg a közönség Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és büntetlenség című dokumentumfilmjét, 5-én, szombaton pedig újabb két alkotás szerepel a programban: Kós Anna Kukkolási jegyzőkönyvek és Jávor István Laló című filmjei- írja a kronika.ro hírportál.

Bemutatóra készül a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes

Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes ma 20 órától mutatja be legújabb, Ki mint veti táncát című műsorát a Kolozsvári Magyar Operában.

Az előadás több mint egy tucat erdélyi település hagyományos táncait, dallamait, énekeit idézi meg fiatalos, alternatív értelmezésben. Közreműködik a Gázsa zenekar Budapestről. „ťAz a legrosszabb bennetek, ti fölmagasló emberek, hogy nem tanultatok meg táncolni úgy, ahogy táncolni kell – túltáncolni saját magatokon! Mit számít, hogy félresikerültek vagytok?Ť – a koreográfus és az együttes tagjainak közös műhelyét Nietzsche Zarathusztrájának ezen gondolatai vezették” – mondja az előadás rendező-koreográfusa.

Orza Călin közlése szerint a néptánc műfajában és annak határait feszegetve próbáltak meg közelebb lépni a tánc jelenségéhez és valóságához, mintegy belülről megkeresni a táncban való lét igazát. A kolozsvári táncegyüttessel közösen ezúttal nem a megszokott sémákra, elbeszélő történeteket illusztráló, narratív vonalvezetést követő mozdulatsorokra építettek. Az előadás sokat vagy éppen keveset sejtető alcíme „népkézláb” fantázia, amelynek hangulati ívét a hétköznapi élet humoros vagy éppen drámai pillanatainak könnyed fűzére képezi.

A műsorban a hagyomány által átörökített formáknak és tartalmaknak ma is érvényes megfogalmazását keresik. „Ki mint veti táncát, úgy tárja fel belső valóságát – folytathatnánk az ismert közmondást sajátos értelmezésben. Weöres Sándorral együtt így gondolják: a tánc, ťembererővel így teremt – egy lépésből végtelentŤ” – mutat rá az Ördögtérgye Néptáncegyüttes közleménye.

8. Őszi Tárlat

Hivatásos művészek, autodidakta tanulók és amatőr alkotók munkái is láthatók a hét közepétől a fennállásának idén 140. évfordulóját ünneplő Népkör Magyar Művelődési Központ Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztályának 8. Őszi Tárlatán, amelynek megnyitója szerda este zajlott Szabadkán, a Szabadegyetem galériájában.

A kiállításmegnyitón a Népkör MMK nevében Juhász Gábor köszöntötte a jelenlevőket. Szavai szerint az Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztály a Népkör egyik legtermékenyebb szekciója, amelynek keretin belül a legfiatalabb és a legidősebb generációk is képviseltetik magukat. A szakcsoport munkájára a Népkör egész csapata büszkeséggel tekint, hiszen rendszeresen járnak hazai és külföldi megmérettetésekre, ahonnan általában nem térnek haza üres kézzel, de tevékenységükkel Szabadka művelődési életének fellendítéséhez is jelentősen hozzájárulnak – hangsúlyozta Juhász Gábor.

A kiállított munkákról a szakosztály szakmai vezetője, Boros György grafikusművész beszélt. Elmondása szerint a most látható kiállításra meghívásos alapon érkeztek a munkák. Nem volt megszabott technika vagy tematikai irány, ezért minden művész a saját énjét és saját kifejezési módját vihette bele a munkába. A kiállított képeket a növendékek otthon, önállóan készítettek, így fejlődésüket is figyelemmel lehet kísérni, Boros pedig elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy a munkák minősége a diákok pozitív irányú fejlődését mutatják.

Az Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztály heti egy alkalommal tart foglalkozásokat, melyeken a tagok megkapják a szükséges anyagokat, a tematikát maguk választják meg, és amennyiben technikai problémák adódnak, Boros György igazítja őket útba.Az idei évben az idősebbek mellett hét fiatal alkotó is kiállítási lehetőséget kapott, hogy megismerkedjen Szabadka műpártoló közönségével – Boros György szerint ez a kiállítás valódi értéke. 8. Őszi Tárlat november 10-ig tekinthető meg a Szabadegyetem földszinti kiállítótermében- írja a vajma.info.

MEDUSA Filmnapok 2011

Magyarországi és délszláv filmekkel szélesíti ki a vajdasági filmről kialakított perspektívát idén a MEDUSA Filmnapok rendezvénysorozat – tudtuk meg Sirbik Attilától, a VMMI Filmarchívumának vezetőjétől, a filmnapok főszervezőjétől a mai sajtótájékoztatón.Az idén november 3-a és 16-a között másodízben megrendezésre kerülő Medusa Filmnapok középpontjában továbbra is a vajdasági film marad, ez alkalommal azonban a filmgyártás összefüggéseibe és a térségek közötti kapcsolatrendszerbe is betekintést nyerhetünk. A magyarországi filmválogatás és a délszláv filmek egyaránt kötődnek a vajdasági filmezéshez egy-egy koprodukció vagy a témaválasztás tekintetében – többek között ezek a kapcsolatok kerülnek boncasztalra a bennfentesek megszólaltatásával.

A rendezvénysorozat megnyitója november 3-án este hét órakor a Birdland Project trió koncertjével kezdődik, majd a Magyar Független Film és Video Szövetség filmválogatásával folytatódik. A fesztivál második napján Vicsek Károly lesz a vendég. Az újvidéki rendező három kisfilmjét mutatják be, ami azért is érdekes, mert elkészítésüknek idején az akkori jugoszláv cenzúra betiltotta őket. A rendezővel és Sarita Matijevićtyel a Fajkutyák ideje című kötet szerzőjével Antal Attila beszélget.

A budapesti Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztőgárdáját november 6-án látják vendégül Szabadkán. Az ő válogatásukban egy egészen újszerű filmes irányzat, az animációs dokumentumfilmek világába nyerhetünk betekintést, és a folyóirat szerkesztőivel is megismerkedhetünk. Vajdasági filmválogatásra válthat jegyet a néző november 8-án, amikor Antal Szilárd, Antal Attila, Kiss Aurél, Siflis Zoltán, Lea Vidaković, Slavko Matković, Góbi Rita és Tolnai Szabolcs kisfilmjeit is levetítik.

A Kosztolányi Dezső Színház 9-i premierjére való tekintettel az este 7 órakor kezdődő vetítést, melyen két zenés tematikájú filmet, Király Ernő portréfilmjét és a Tudósok zenekarról készült dokumentumfilmet délután fél 6-kor is levetítik azok számára, akiknek aznap esétre színházi foglalásuk van, a többi nézőt pedig az eredeti időpontban, 7 órától várják a szervezők.A rendezvény kísérőprogramja a november 11-én délután 6 órától a Városi Múzeumban sorra kerülő Aaron Blumm Biciklizéseink Török Zolival című kötetének bemutatója, ahol a szerzővel Bencsik Orsolya és Gaborják Ádám beszélget. A szegedi Super 8-as csoport performance-a, mely eredetileg szintén ezen a napon, a Kosztolányi Dezső Színházban került volna megrendezésre, elmarad, viszont a Super 8-as Party változatlanul, 23 órától várja vendégeit a Bash-házban.

A fent felsorolt programok csupán szemelvények a második Medusa Filmnapok gazdag programjából. A részletes műsorról, valamint a bemutatásra kerülő filmekről, többek között a Domonkos István világeposza alapján készült Kormányeltörésben című filmről és Tolnai Szabolcs Fövenyóra című nagyjátékfilmjéről bővebben a Medusa Filmnapok nemrég elkészült weboldalán, a www.medusa.vmmi.org címen olvashatnak az érdeklődők.

A filmvetítések helyszíne a Lifka Sándor Art Mozi, a jegyek 100 dináros egységáron vásárolhatók meg. A vetítések alkalmával a szervezők szerb vagy angol feliratot is biztosítanak. A Medusa Filmnapok 2010/2011-es éveiből készült válogatást 14-én és 15-én Zentán, illetve Kanizsán mutatják be. A Medusa Filmnapok szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézeten belül működő Filmarchívum, társzervezője pedig a Symposion Egyesület. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Felvidéki Liszt-ezés

2011-ben a zeneszerző születésének 200. és halálának 115. évfordulója jegyében zajlott vagy zajlik több felvidéki hangverseny és zenei rendezvény. Október 21-én a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában Liszt Ferenc és pozsonyi barátai címen kiállítás nyílt a zeneszerző pozsonyi kötődésének emlékeiből, amely a múzeum épületében az év végéig tekinthető meg (Bratislava, Žižkova ul. 18). A Liszt Ferenc vándorkiállítás jelenleg Somorján állomásozik november 10-ig, oda is érdemes ellátogatni.

kultfutar

Friss hírek