Visszahívták az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövetét

Ideiglenesen visszatért hazájába a hétvége folyamán Robert S. Ford, az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövete, nyilatkozta hétfőn Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. A lépést a diplomata biztonságát veszélyeztető súlyos fenyegetések és az állami sajtó által ellene indított médiahadjárat indokolta Toner elmondása szerint. Egyelőre bizonytalan, hogy Ford mikor folytatja munkáját a közel-keleti államban.

 Az USA a nagykövet elleni uszítással vádolja a szír vezetést, múlt hónapban ugyanis támadás érte a diplomatát és kíséretét, paradicsommal, tojással, sőt kövekkel dobálták meg kormánypártiak a követségi járműveket. Az eset során személyi sérülés nem történt, azonban tovább rontotta a két ország közötti amúgy sem túl szívélyes kapcsolatot, az Egyesült Államok véleménye szerint Szíria elmulasztotta megvédeni a képviselet tagjait, az ország vezetése természetesen ennek ellenkezőjét állította.

Ford már több arab országban is látott el képviseleti feladatokat, Szíriába januárban érkezett mintegy ötesztendőnyi „diplomáciai szélcsend” után. Nemcsak „árnyékdiplomataként” dolgozott az országban, francia kollégájával ellátogatott az ostrom alatt álló Hama városába, továbbá részt vett az egyik halálra kínzott aktivista temetésén is. Facebook oldalán is nyíltan kifejtette véleményét és több ízben együttérzését fejezte ki a felkelőkkel. A nagykövet feladatait távollétében egy megbízott ügyvivő, Haynes Mahoney fogja ellátni.

Szíria is válaszolt az Egyesült Államok diplomáciai lépésére, visszahívta Imad Mustafa washingtoni nagykövetet „konzultáció céljából”, nyilatkozta hétfőn Roua Shurbaji, a nagykövetség szóvivője.

Horváth Hajnalka

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »