Radicová: Szlovákiában zsarolónak hisznek

Iveta Radičová kormányfő elmondása szerint Szlovákiában zsarolónak tartják. A miniszterelnök mindezt egy interjúban mondta el annak kapcsán, hogy összekötötte a bizalmi szavazást az eurósáncról szóló voksolással.

Radičová elmondása szerint kormányát két különböző csoportosulás kétféleképpen értékeli – attól függően, hogy a forrás hazai vagy külföldi. „A külföldi értékelések, ha elolvasom a Der Standardot, vagy azt, mit ír a Financial Times és a New York Times a tizenöt éves történetet egy felelős kormány történeteként értékelik, amely szükségét érezte a krízisre való reagálásnak, felelősen kormányzott és spórolt, valamint kiemelik az áldozatokat és felelősséget, amelyet a problémamegoldásnál tanúsítottunk” – vélekedett a kormányfő.

A miniszterelnök úgy véli, két elvi álláspont csapott össze az eurósáncról való szavazásnál. Az egyiket a volt koalíciós párt, az SaS jelentette, a másik pedig arra épült, hogy a válságot csak nemzetek feletti megoldással lehet kezeni. A politikus kijelentette, nincs rosszabb, mint a káoszba forduló, ellenőrzés nélküli bankcsőd. „Tudja, nagyon könnyű valakit kövér görögnek nevezni. Tanácsadóm, Ódor úr az érdekesség kedvéért megnézte a táplálkozási mutatókat, mi rosszabbul végeztünk a görögöknél. De komolyan szólva a dolgokról még véletlenül sem a kövér görögök ügyét oldjuk, a megoldások az irányított bankcsőddel kapcsolatos fellépésről szólnak” – fejtette ki Radičová.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek