Gasparovic továbbra sem akarja kinevezni az új szlovák főügyészt

Ivan Gašparovič államfő újabb indokot talált arra, hogy miért ne nevezze ki főügyésszé Jozef Čentéšt. Az Alkotmánybíróség ítéletére való hivatkozás után most úgy gondolja, hogy más aggályok merültek fel a választás körül.

A választással kapcsolatban Ladislav Tichý emelt hivatalos panaszt az Alkotmánybíróságnál, mire az államfő kijelentette, meg kell várnia a testület ítéletét az ügyben – amely azzal foglalkozott, hogy a napirend szerint nem is lett volna szabad megtartani a választást.

Az Alkotmánybíróság Čentéš javára döntött, így hivatalosan elhárult az akadály a főügyész kinevezése előtt. Az elnök csütörtökön a TA3 hírtelevíziónak kijelentette, az Alkotmánybíróság egy olyan dologban határozott, amit ő maga sem vont kétségbe, az igazi probléma máshol keresendő.

„A testület egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy kétszer törvényt változtattak, a jelöltek pedig jelentkeztek, majd fellebbeztek és vártak” – jelentette ki Gašparovič, aki elképzelhetőnek tartja, a győztes jelölt azért vonta vissza jelölését, majd jelentkezett ismét, mert megvásárolták szavazatait.

Čentéš ezúttal nem szándékozik négy hónapot várni az ismételt döntésre, elmondása szerint jogi lépéseket tervez, akár maga is az Alkotmánybírósághoz fordulhat.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »