A székelyek vallják magukat magyarnak a népszámláláson!

A székelység a letéteményese a legősibb és legtisztább magyar hagyományoknak, ezért fontos, hogy a székelyek a népszámláláson magyarnak vallják magukat – erre hívja fel a figyelmet hétvégi közleményében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.

Az utóbbi hetekben a romániai magyar pártok és civil szervezetek számos rendezvény keretében igyekeztek meggyőzni a magyar közösséget: a nemzetiségre vonatkozó kérdésre vallják magukat magyarnak. Ez különösen fontos Székelyföldön, hiszen a kérdezőbiztosok olyan űrlappal jelennek majd meg a lakosoknál, amelyek a „magyar” meghatározás mellett a „székely” megnevezést is tartalmazza.

A székelységnek pontosan meg kell értenie, miért jelenik meg külön nemzetiségként a romániai népszámlálás során a székely – folytatja gondolatmenetét az SZNT elnöke. „Már a két világháború között megfogalmazták a román nacionalizmus ideológusai azt az igényüket, hogy a székelyeket a népszámlálás során külön nemzetiségként tüntessék fel, ilyen módon törölve Románia térképéről az egy tömbben élő magyar közösséget” – írja Izsák Balázs.

Emlékeztet: az 1930-as romániai népszámlálás szervezői úgy tekintették, hogy nincs külön székely vagy csángó nyelv, következéskép nincs székely vagy csángó nemzetiség sem. Végül a Nicolae Iorga és követői által erőltetett elméletet, amely szerint a székelyek nem magyarok, Nicolae Ceauşescu próbálta átültetni a népszámlálások gyakorlatába 1977-ben – olvasható az SZNT dokumentumában.

Ebben az időszakban épp a romániai magyarok helyzete miatt kezdett egyre feszültebbé válni Románia és Magyarország viszonya, és ilyen körülmények között szerette volna üzenni a diktátor, hogy a székelyeknek nincs közük Magyarországhoz – idézi fel azt a korszakot Izsák Balázs. Szerinte ez a próbálkozás akkor megtört a székelyek hűségén, magyarságuk tudatos vállalásán, és az akkor még több mint 1 700 000 erdélyi magyarból ezernél alig többen vallották magukat székelynek.

A népszámlálás eredményei alapul szolgálnak a területfejlesztéssel, a regionális politikával, a lakással, a családdal, a szociális helyzettel, a munkanélküliséggel kapcsolatos szakpolitika alakításához – hívták fel a figyelmet az utóbbi hetek népszámlálási kampányai, hangsúlyozva: a népszámlálás az elkövetkező tíz évre meghatározza a magyar nyelv használatának, a magyar iskolák, egyetemek, egyházak, kulturális intézmények sorsát. Mindez attól függ, hogy október végén hány magyart számolnak össze.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »