Szigorították a szolizást Kaliforniában

Amerikában először szereztek érvényt akaratuknak azok, akik a szoláriumozás betiltása mellett foglaltak állást. A teljes tilalom egyelőre várat magára, ám a 18 éven aluliaknak január elsejétől más módot kell választaniuk a vágyott barnaság elérésére.

Kalifornia lett az első amerikai állam, amely megtiltotta a szolárium használatát 18 éven aluliak számára. Az ehhez hasonló reformokban élenjáró nyugati-parti állam kormányzója, Jerry Brown vasárnap írta alá a törvényjavaslatot, mely január elsejével lép hatályba.

Ted Lieu állami szenátor, a javaslat egyik nagy támogatója azzal indokolta felvetésüket, hogy a fiatalokat kötelességük megóvni az „életveszélyes” sugárzástól, mely a mesterséges körülmények között folytatott barnulás közben éri őket.

Számos egyéb állam is szigorúan szabályozza a szoláriumok működését, ám most fordult elő első ízben, hogy úgy en bloc be is tiltják azt. A szakma képviselői elmondták az Associated Press hírügynökségnek, hogy a 18 év alatti korcsoport adja a forgalmuk 5-10 százalékát, így az új törvény következtében munkahelyek fognak megszűnni. A kormányzó sajtóirodája hozzátette közleményében, hogy az új törvény csak része egy csomagnak, melynek célja a Kaliforniában élők egészségének és jólétének javítása.

A jelenleg életben lévő törvény már eddig is tiltotta a 14 éven aluliaknak a szolizást, de idősebb korban szülői engedéllyel már lehetett. Más államokban, például Texasban a 16 éven felülieket már nem korlátozzák ilyen szabályok.

„Ha tisztában lennének azzal, hogy milyen súlyos károsodásokat okoznak ezek a berendezések, hát le lennének döbbenve” – mondta Ted Lieu, szenátor. Továbbá elmondta azt is, hogy a korhatár emelése azért volt szükséges, mert a sugárzás bizonyítottan rákkeltő hatása ebben az életkorban fokozattan veszélyes a szervezetre. A bőrrák egyre súlyosabb problémát jelent az amerikai társadalom számára, a leggyakoribb ráktípus a 25 és 29 év közötti daganatos betegek között.

2009-ben az Egészségügyi Világszervezet jelentésében is a szoláriumozás rákkeltő hatásairól olvashattunk, és azt a rák kialakulására való kockázat szerinti listán a legmagasabb kategóriába sorolták. Ez egy friss kutatás utóhatásának köszönhető, mely kimutatta, hogy a melanoma kialakulásának esélye 75%-al magasabb azoknál az embereknél, akik már 30 éves koruk előtt rendszeresen jártak szoláriumba.

Ez év áprilisában Anglia és Wales hozott hasonló törvényt, közvetlenül Skócia után. Brazíliában pedig már korábban teljesen betiltották a barnulás ezen formáját.

Bajnok Artur

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »