Bűnösnek vallotta magát a fehérneműs robbantó

Váratlan fordulattal bűnösnek vallotta magát Umar Farouk Abdulmutallab, aki 2009 decemberében egy Amszterdamból Detroitba tartó repülőgépet próbált meg felrobbantani az alsóneműjébe rejtett bombával. A huszonöt éves nigériai származású vádlott tárgyalásának második napján döntött így, még azelőtt, hogy az ügyészség bemutathatta volna az ellene szóló bizonyítékait. Adulmutallabb még tavaly megvált teljes jogi csapatától, védelmét saját maga tervezte ellátni.

A „fehérneműs robbantóként” emlegetett Abdulmutallab a világ meggyilkolt muszlimjaiért kívánt bosszút állni a robbantással: elmondása szerint a bomba egy „áldott fegyver volt az ártatlan muszlimok megmentéséért.” Keddi beszédében végig hangsúlyozta, hogy tette a Korán minden előírásának megfelel, egyedül az Egyesült Államok törvényei szerint büntetendő.

Adulmutallab a Northwest Airline 253-as járatán az Egyesült Államok felett akarta felrobbantani bombáját, az viszont végül csak kigyulladt, komoly égési sérüléseket okozva ágyékán – a tüzet végül utastársai segítségével sikerült eloltani. Kórházba szállítása után bevallotta az FBI-nak, hogy a jemeni al-Kaida megbízásából készült a terrorcselekmény elkövetésére.

Nézze meg Abdulmutallab bemutatkozását!

Tési Áron

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »