Intoleráns, konzervatív Románia

Románia lakosság európai szinten a legintoleránsabb és a legkonzervatívabb népességek közé tartozik – derül ki a Soros Alapítvány Vallás és vallásos magatartás témakörű tanulmányából.

A templomi eskü felsőbbrendűsége

Az ország lakosságának „szélsőséges konzervatizmusa” kilenc alapvető területen mutatkozik meg a legnyilvánvalóbban – állapítják meg a szerzők.

Így például a mintacsoport közel 40 százaléka szerint a házasságot, függetlenül a felek közötti viszony alakulásától, nem szabad felbontani, még akkor sem, ha a férj például rendszeresen veri a feleségét. A válást a házastársak közötti teljes elhidegülés, elidegenedés esetén sem tartják helyénvalónak. Ők ugyanis úgy vélik, hogy a templomi eskü minden más fogadalom fölött áll. Ellenkező véleményen a megkérdezetteknek mindössze 18 százaléka volt.

Hetven százalék ugyanakkor a leghatározottabban elítéli a házasságtörést – jóllehet a párkapcsolat megszakításával ilyen esetben sem értene egyet. Mindennek ellenére, Románia lakosságának körében igen gyakoriak a válások, 2009-ben például a felbontott házasságok részaránya Romániában nagyobb volt, mint Olaszországban, Írországban, Szlovéniában és Szlovákiában.

Nagymértékű konzervativizmusról tesz bizonyságot az ország lakossága az azonos neműek párkapcsolata, illetve a prostitúció kérdéskörében is: 80 százaléka mindkettő törvényesítését elutasítja.

Öngyilkosság, halálos ítélet, abortusz

A román lakosság konzervativizmusa az öngyilkosságok kérdésében is megmutatkozik, bár ebben az esetben ellentmondásosak a vélemények. Kilencven százaléka ugyan semmilyen szint alatt nem tartja megindokolhatónak az élet eldobását, még halálos betegség, szenvedés esetén sem; ám ugyanakkor csak háromnegyed része ellenzi a halálos ítéletet.

Szociológusok ebből arra a következtetésre jutottak, hogy Romániában sokkal elítélendőbb az öngyilkosság, mint a gyilkosság – főként, ha ez utóbbi „törvényesen”, halálos ítélet alapján történik. Az öngyilkosságot csak a ciprusiak utasítják el nagyobb részarányban, mint a romániai lakosság. Ezzel szemben Európa egyre több államában, így például Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban ma már elfogadják az eutanázia gondolatát.

Nagyrészt ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódnak a felmérés művi vetélésre vonatkozó adatai is, amelyeknek megfelelően a lakosság 52 százaléka minősíti semmivel sem indokolhatónak az abortuszt, az ellenvéleményen lévők alig 10 százalékával szemben.

A tanulmány szerzői szerint a romániai lakosság „ultrakonzervativizmusa” elsősorban vallásosságával magyarázható, ami viszont a kommunista diktatúra következménye.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »