Az atomfegyver-mentes világ Nazarbajev szerint

A Kazahsztánban tartott nemzetközi fórumon 400 ország vendégei vettek részt, beleértve olyan nemzetközi szervezetek vezetőit és képviselőit, mint az ENSZ, EBESZ, SESZ, UNESCO, valamint a világ politikai köreinek, nem kormányzati szervezeteinek képviselői, ismert szakemberek és tudósok.

A kazah elnök, N.Nazarbajev a megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy ma az atomfegyverek biztonsága első helyen áll a világpolitikában. A mai Asztanai Fórum fontos lépést jelent a politikusok és a széles társadalom összefogásában az atomfegyverek biztonságáról szóló párbeszédben.

A kazah elnök továbbá hangsúlyozta, hogy 20 évvel ezelőtt, amikor bezárták a szemipalatinszki nukleáris lőteret és elutasították az atomfegyverrel rendelkező ország státuszát, Kazahsztán egyszer és mindenkorra elhatározta, hogy egy új állam nem az atomfegyverektől lesz erős, hanem az elutasításuktól. Ez lett a kazah államiság bölcsessége.

Az atommentes világ nem utópia, hanem realitás, amely a föld többségének részén jelen van. Az atomfegyverektől mentes területek Dél- és Közép-Amerikában, Ausztráliában és Óceániában, Délkelet- és Közép-Ázsiában – ez a fél világ – nyújtóznak el. 

A kazah államfő hangsúlyozta, hogy Kazahsztán mindig megbízható partner volt és lesz az atommentesség, a leszerelés és az atomenergia békés felhasználásáról szóló kérdésekben.  

A fórum résztvevői előtt videón mondott beszédet Ban Ki Mun ENSZ főtitkár. A Főtitkár pedig azt hangsúlyozta, hogy az Asztanai Fórum még egy példája N.Nazarbajev globális vezetésének az atomfegyverek leszerelésében. 

Kitekintő

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »