Berlinben és Brandenburgban a síneken elhelyezett gyújtószerkezetek miatt le kellett állítani a vonatközlekedést. A német hadsereg afganisztáni jelenléte elleni tiltakozás volt a cél.
A berlini főpályaudvaron hétfőn sikerült megelőzni egy nagyobb katasztrófát: akkor a szokásos ellenőrző körútjukon a német vasúttársaság munkatársai az északi alagút kijáratánál fedeztek fel ott elhelyezett gyújtószerkezeteket. A hatástalanítás miatt másfél órára le kellett állítani a vonatközlekedést.
Feltételezések szerint baloldali radikálisok állnak a cselekmények hátterében: így szeretnék felhívni a figyelmet az afganisztáni katonai jelenlét elleni tiltakozásukra. Hajnalban a Berlin-Hamburg vasútvonalon találtak egy már égő gyújtószerkezetet.
Egy internetes fórumon jelentkezett a magukat „Hekla” néven megnevező csoport, amely az afganisztáni háborúban tevékenyen részt vevő Bundeswehr és a fegyverszállítmányok miatt fejezte ki nemtetszését. Állításuk szerint csak Berlint szerették volna megbénítani egy időre, emberek életét nem kívánták veszélyeztetni.
A német vasúttársaság, a Deutsche Bahn biztonságáért felelős vezető, Gerd Neubeck nem érti, miért épp az ő utasaikon kell számonkérni az afganisztáni katonai jelenlétet. A zöldek politikusa, Volker Beck sem tanúsított megértést, amikor értelmetlen rongálásnak minősítette az esetet.
A német rendőrségi szakszervezet vezetője, Bernhard Witthaut figyelmezetetett: „A RAF terrorja is tárgyak elleni erőszakkal kezdődött. Később embereket gyilkoltak.”
A magyarul Vörös Hadsereg Frakció néven emlegetett RAF a hetvenes években alakult olyan német fiatalokból, akik – egyik tagjuk nyilatkozata szerint – nem akartak lemondani arról, amit a hatvannyolcas diákmozgalmak elértek. A városi gerillacsoport (ez a szó akkoriban még nem egy marketingeszközt jelentett) kezdetben nagy népszerűségnek örvendett a német fiatalok között azzal, amit hirdettek, vagyis, hogy küzdeni akartak a kapitalizmus ellen, és kiálltak a vietnámi és a palesztin nép ellen. Később azonban eszközeik egyre durvultak, és terrorista akcióik több civil áldozatot szedtek. Végül a mozgalom fő alakjait sikerült elfogni és börtönbe zárni, ahol többségük máig tisztázatlan körülmények között halt meg (a hivtalos álláspont szerint öngyilkosságot követtek el). Az események máig jelen vannak a német köztudatban, a csoportról több film is készült az évek folyamán, a legutóbbit, A Baader Meinhof csoport címűt Oscar díjra is jelölték.
Németország nem egészen az a nyugodt és kiszámítható hely, ahogy mi itt kicsit keletebbre képzeljük. A szélsőségesek ma ismét egyre többet hallatnak magukról: Berlinben a rendőrség évek óta küzd az autógyújtogatók ellen. A gyanú szerint baloldali radikálisok állnak az esetek mögött, de konkrét eredményt a rendőrség nem sokat tud felmutatni. A berlini helyi érdekű vasút, az S-Bahn tavaly novemberben vált gyújtogatás áldozatává – akkor az atomenergia ellenzői húzták ki a gyufát – a szó lehető legszorosabb értelmében.
Hajnal Anett