Száznál is több halálos áldozat a mogadishui robbantásban

Mogadishuban szeptember 4-én két öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megpakolt autójával egy, az Oktatási Minisztériumot is magában foglaló kormányzati épületegyüttesbe rohant. A robbanásban legalább száz ember vesztette életét, köztük sok diák és hozzátartozóik. Az Oktatási Minisztériumban aznap hirdettek volna eredményt a szudáni és török ösztöndíjprogram nyerteseiről, ezért várakozott sok diák az épület előtt.

A merényletet az al-Shabaab iszlamista milícia vállalta magára. Ali Mohamed Raghe, a milícia szóvivője figyelmeztette a civileket, az elkövetkező időszakban ne menjenek az Átmeneti Szövetségi Kormány épületei közelébe, további lehetséges robbantásokra téve utalást ezzel.

A International Crisis Group elemzője, E.J. Hogendoorn véleménye szerint az al-Shabaab öngyilkos merényletét a szervezet utóbbi időben bekövetkezett erővesztése magyarázza. Az Átmeneti Szövetségi Kormány erői szeptemberben kiverték a milíciát a stratégiai jelentőségű fővárosból. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy jelenleg a kormány is túl gyengének mutatkozik ahhoz, hogy a fővárosból szeptemberben kiűzött milíciát ténylegesen a városon kívül tartsa és védelmet nyújtson a civileknek.

Nem kedvez az al-Shabaabnak az sem, hogy pont a török ösztöndíjra váró diákok csoportja ellen követett el merényletet. Törökország az utóbbi időben láthatóan szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait Szomáliával. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök a legutóbbi ENSZ közgyűlésen a szomáliai helyzetről tartott felszólalást, majd augusztusban személyesen is ellátogatott az éhínség sújtotta országba. Látogatása során bejelentette, hogy újra kívánják nyitni a török nagykövetséget Mogadishuban, segítséget terveznek nyújtani infrastrukturális fejlesztésekben és ösztöndíjakat hoznak létre, hogy az új generáció legjobbjai nemzetközi képzésben részesülhessenek. Az ígéreteket tettek követték, a merényletet követően a sebesült diákokat Törökországba szállították.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet felszólította az ENSZ vezetőit, hogy független csoportot létrehozva derítsék fel az aktuális helyzet okait és lépjenek fel a túlkapások és merényletek ellen.

Felmerül a kérdés, hogy a robbantás részét képezi-e a milícia által nemrég bejelentett harci taktikaváltásnak vagy pusztán egy gyengülő félben lévő szervezet erődemonstrációjáról beszélhetünk.

Mód Melinda

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »