Sarkozy látogatása Jerevánban – újabb kampányfogás?

Nicolas Sarkozy francia elnök kaukázusi útja során felszólította a török államfőt, hogy ismerje el az I. világháborút követő örmény népirtást tényét. Ezzel igencsak felkorbácsolta a kedélyeket Törökországban, így kijelentését Ankarában sem hagyták szó nélkül.

Az RFI információi szerint Sarkozy pénteken az örmény fővárosban szólította fel a törököket a népirtás mielőbbi bevallására. A történethez hozzátartozik, hogy Törökország és az örmények már 2009-ben létrehoztak egy egyezményt, amelyben kifejezték a diplomáciai kapcsolatok felvételének és a határok újbóli megnyitásának igényét, ám a dokumentum– a ratifikáció hiányában – a mai napig nem lépett hatályba.

Egemen Bagis európai ügyekért felelős török miniszter szerint azonban Sarkozy pusztán a Franciaországban élő közel félmilliós lélekszámú örmény kisebbség szavazatainak megszerzésére törekszik, és azt tanácsolta a francia államfőnek, hogy a múlt helyett inkább saját országának jelenére koncentráljon, azon belül is a gazdasági válságból való mielőbbi kilábalásra. Ahmet Davutoglu diplomata pedig hozzátette – már-már a diplomáciai udvariasság határát feszegetve- hogy Franciaország jobban tenné, ha tükörbe nézne, azaz végre szembenézne a saját koloniális múltjával, mielőtt más országok múltbeli tetteit kéri számon.

Örményország állítása szerint mintegy másfél millió örmény esett áldozatul 1915-ben, az Ottomán Birodalom végnapjaiban elkövetett népirtásnak. Törökország a mai napig tagadja ezt: álláspontjuk szerint az örmény áldozatok száma nem érte el a félmilliót, és legalább ugyanennyi török vesztette életét az I. világháború zavaros éveiben. 

Péterfi Barbara

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »