Megy vagy marad Borogyin?

Október 7-én pénteken Alekszandr Lukasenko belarusz elnök bejelentette, hogy az orosz fél le akarja váltani a két ország által alkotott államszövetség főtitkárát, Pavel Borogyint. Korábban már volt szó Borogyin leváltásáról a Dumában, ami a RIA hírügynökség forrása szerint ezév végéig történt volna meg amúgy is. A posztot 2000 óta betöltő politikus leváltását a nyugdíj-korhatár betöltésével, és rotációs elvvel indokolják.

Borogyin csak úgy kommentálta a felröppent hírt, hogy pozíciójáról csak, a szavai szerint az Államszövetség egyfajta politbürójának számító Legfelsőbb Államtanács dönthet, amelyre legkorábban november 25-én kerülhet sor.

Korábban olyan sajtóértesülések láttak napvilágot az orosz médiában, hogy a főtitkári posztot Grigorij Rapota, az orosz elnök Volga-menti Szövetségi Körzetének képviselője kaphatja. „A felek most egyezkednek a lehetséges jelöltekről az Államszövetség főtitkári posztjára, akik között Rapota is ott van” – mondta egy parlamenti képviselő.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »