Lengyelország választ

Ma kerül sor Lengyelországban a parlamenti választásokra. Egyszerre választják meg alsó- (Szejm) és a felsőház (Szenátus) tagjait.

A két legnagyobb esélyes a jobboldali Polgári Platform (PO) és a szintén jobboldali Jog és Igazságosság (PiS). A választási kampány idején készült felmérések azt mutatják, hogy jelenleg szinte fej-fej mellett állnak.

Az ötszázalékos bejutási küszöbért küzd még a PO-val koalíciót alkotó Lengyel Parasztpárt (PSL), az idei választásokon egyetlen baloldali pártként induló Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD), valamint a az újonnan alakult Palikot Mozgalom.

Nagy valószínűséggel sem a PO, sem a PiS nem tud egyedül kormányt alakítani, így koalícióra lép majd valamelyik kisebb párttal a következő ciklusban.

A PO esélyeit nagyban befolyásolja, hogy mennyien vesznek részt a szavazáson, ugyanis a legnagyobb rivális, PiS szavazótábora biztosabb választókból áll. Lengyelországban a választásokon mindig alacsony a részvétel. Holnap derül ki, hogy ezúttal is így lesz-e.

Az új választási törvény értelmében idén először egy mandátudomos választási kerületek lesznek a szenátusi választásokon. A mostani választások alkalmával lesz lehetőség először arra, hogy a mozgássérültek meghatalmazott útján adjak le szavazataikat, a vakok pedig Braille-írással készült szavazólapot kapnak.

Csontos Zsuzsanna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »