Egymás után két tájfun csapott le a Fülöp-szigetekre

Alig egy hét leforgása alatt már a második tájfun érte el a Fülöp-szigeteket a hétvégén, komoly károkat és legalább három ember halálát okozva – tájékoztatott a BBC. A Nalgae nevű trópusi ciklon okozta viharos szél és heves esőzések az előző vihart még ki nem heverő, víz áztatta területekre sújtottak le, ezért a hatóságok figyelmeztették a lakosokat a fokozott árvíz- és fölcsuszamlás veszélyre. A Fülöp-szigetek körzetében évente átlagosan húsz tájfun képződik, amelyből azonban „csak” kilenc éri el a szárazföldet, ezért is szokatlan a múlt heti kettős természeti csapás.

A Nalgae legerősebben az északi Isabela tartományra csapott le, óránkénti 195 kilométeres széllökések kíséretében. Ezt követően áthaladt Luzonon, a központi szigeten, ám előreláthatólag még egy ideig szél és eső várható a térségben. A Dél-kínai-tenger felé tartó tájfun már veszített erejéből, ennek ellenére szakértők szerint a tenger fölött ismét megerősödhet, miközben a kínai Hainan-sziget és Vietnam irányába vonul.

A katasztrófát az is súlyosbítja, hogy a vihar ugyanazon az útvonalon halad végig, mint kedden a Nesat névre keresztelt tájfun, mely 52 ember halálát okozta és ezreket tett otthontalanná – írja a China Daily. A hatóságok attól tartanak, hogy az első hurrikán áldozatainak szerencsétlen helyzetét – akik közül még több százan várják háztetőkön a mentőalakulatokat – tovább rontják majd a második okozta esőzések. „Ha a későbbi utoléri a korábbit, egyetlen tető sem látszik majd ki az árvízből” – nyilatkozta a katasztrófa elhárítás főnöke. A károsultak közül négyszázezer embernek már biztosítottak menedéket evakuációs központokban vagy ismerősöknél, ám sokan továbbra is vonakodnak elhagyni árvíz sújtotta házukat attól félve, hogy fosztogatás áldozataivá válnak, ezért inkább élelmet kérnek kimenekítés helyett.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »