A királykobra lett Zambia új elnöke

Kétnapnyi szavazatszámlálás után már biztosra mondható, hogy Michael Sata eddigi ellenzéki vezető megnyerte a 2011-es zambiai elnökválasztást. Ernest Sakala, a Zambiai Legfelsőbb Bíróság elnöke jelentette be, hogy Sata megszerezte a szavazatok 43 százalékát, ami számokban összesen 1 150 045 voksot jelent az eddigi elnök, Rupiah Banda 961 796 szavazatával szemben. A végeredmény azonban még nem teljesen hivatalos, mert hét választókerületből nem érkeztek meg az eredmények, ám Bandának már nincs matematikai esélye a győzelemre.

Az elmúlt két nap meglehetősen feszült volt Zambiában. Szerdán zavargások törtek ki az ország északi részén, mert az utcára vonuló, főleg fiatalokból álló tömeg türelmetlen volt és azonnali eredményhirdetést követelt. Mivel teljes fegyverkereskedelmi és fegyverhasználati tilalom van az országban a választások ideje alatt, ezért jobb híján a rendbontók csak kövekkel tudtak dobálózni, a rendőrség hamar közbelépett. Mindeközben hackertámadás érte a választási bizottság honlapját, ahol hamis választási eredményeket közöltek az oldal olvasóival.

Nagy kérdés, hogy miként fog alakulni Zambia sorsa az új elnök uralma alatt. Sata nagyon sokat bírálta a kínaiak zambiai térnyerését, a „Királykobra” becenevet is heves Kína-ellenes beszédeiről kapta. 2010-ben a Zambiában eszközölt kínai befektetések elérték a két milliárd amerikai dollárt, amelyek az afrikai ország gazdaságának túlnyomó részét lefedik, így nem valószínű, hogy az új kormányzat majd valóban elfordulna Kínától.

Rupiah Banda a várakozások szerint hamarosan megtartja leköszönő beszédét. Vereségével lezárult egy korszak Zambiában, ahol pártja, a Mozgalom a Többpárti Demokráciáért (Movement for Multi-Party Democracy – MMP) húszévnyi kormányzás után kiesett a hatalomból.

Lukács Ádám Zsolt

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »