Az Afrikai Unió elismeri Líbia új vezetőit

Sokhónapnyi halogatás után az Afrikai Unió végül úgy döntött, hogy hajlandó Líbia törvényes vezetőjeként elismerni a Nemzeti Átmeneti Tanácsot (National Transitional Council, NTC). A szervezet soros elnöke, Teodoro Obiang Nguema guineai vezető elmondta: az Afrikai Unió készen áll arra, hogy segítse Líbia polgárait egy egységes, demokratikus, békés és virágzó ország felépítésében.

A késlekedés nem véletlen: Moammer Kadhafi elüldözött líbiai vezető tevékeny részt vállalt a regionális szervezet létrehozásában és anyagi támogatásában – Líbia az Afrikai Unió költségvetésének 15 százalékát állta. Emellett a szervezet több tagállama is bőven profitált Kadhafi vagyonából és abból a szokásából, hogy előszeretettel avatkozott be afrikai országok belügyeibe – jelentse az a kormány vagy kormányellenes lázadók támogatását.

Hasonló döntésre szánta el magát a korábban szintén húzódzkodó Dél-afrikai Köztársaság is. Az ország vezetése a kezdetekkor ellenezte a nemzetközi beavatkozást Líbiában, majd – sikertelenül – a felek közötti közvetítéssel próbálkozott, Jacob Zuma elnök mindeközben kitartóan ágált a NATO ellen.

Tési Áron

Felkapott hírek

Friss hírek