Tovább bővítik az ország egyetlen atomerőművét

Daniel Benes tegnapi nyilatkozata szerint a cég még élesebben fokuszál a hazai piacra és tovább bővíti a Temelin atomerőművet. Ennek következtében a cég a lehetséges kivitelezők listáját is elkezdte böngészni a két új reaktor 2013-as kiépítési munkálataihoz.  A cégben a kormány szerepvállalása jelentősnek mondható, a 70%-os részvényesi tulajdonhányadnak köszönhetően. A kormány újabb nemzeti energiastratégiai javaslatok kidolgozásán munkálkodik, amely kellő hátszelet adhat az atomenergia beruházásoknak. Ezzel érdemben szembe mennek a nyugat-európai iránnyal (franciák, németek), ahol pont ezek leépítésén fáradoznak.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »