Vizsgálatot indít Szíriában az ENSZ

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hétfőn jelentette be genfi székhelyén, hogy Szíriában a halálos áldozatok száma az eddig becsült 2400-ról 2600-ra emelkedett. Az újabb áldozatokról szóló hírek és a rémisztő számadat sajnos azt mutatja, hogy a közel-keleti államban nem csillapodnak a kedélyek és egyelőre úgy tűnik, hogy a nemzetközi közösség nyomásgyakorlásának ellenére sem történtek változások. Helyi aktivisták és lakosok szerint a tegnapi nap folyamán legalább 22 civil vesztette életét Rastan városában.

A nemzetközi szervezet egy háromtagú vizsgálóbizottságot nevezett ki Szíria ügyében. A bizottság vezetője az a brazil Sérgio Pinheiro, aki korábban látott már el ilyen feladatokat Mianmarban, további tagjai pedig a nők jogaiért küzdő török szociológus, Yakin Ertürk és Karen Abu Zayd az UNRWA (a palesztin menekültek segélyezéséért felelős ENSZ-szervezet) egykori főmegbízottja.

Úgy tűnik a megegyezés még nincs karnyújtásra, a szír vezetés továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy az országban terrorista csoportok tartják fenn a feszültséget. Bouthaina Shaaban, az elnök Nobel-békedíjra is jelölt politikai tanácsadója hétfői moszkvai látogatása során a halálos áldozatok számát sokkal kisebbre becsülte az Emberi Jogi Tanács adatainál, és kijelentette, hogy az áldozatok fele a biztonsági erők soraiból került ki, értesüléseik szerint ez a szám 700 mind a felkelők, mind a hatóságok oldalán. A legfőbb problémát az jelenti a nemzetközi szervezeteknek és az ENSZ által most létrehozott vizsgálóbizottságnak, hogy szinte lehetetlen pontos adatokhoz jutni, mivel Szíria korlátozza az országból kijutó információkat, a halálos áldozatok számát illetően főként a helyi lakosok és aktivisták tanúvallomásaira tudnak támaszkodni.

Mindeközben a nemzetközi közösség részéről tovább erősödik a diplomáciai nyomás, ezúttal Nagy-Britannia, Franciaország, Portugália és az Egyesült Államok készített egy BT-határozat tervezetet, a francia külügyminiszter, Alain Juppé szerint „botrányos, hogy az ENSZ-ben nincs egységes álláspont egy ilyen szörnyű válság során”. A kezdeményező államok egy határozott, további szankciókat magában foglaló BT-határozatot szeretnének a nemzetközi szervezet asztalán látni. Azonban a többi BT-tagállam, Kína és Oroszország támogatása nélkül ez lehetetlen vállalkozás. Úgy tűnik, egyelőre nem érik el céljukat; Oroszország eddig is óvatosabb politikát folytatott, Medvegyev pedig hétfőn kijelentette, hogy a határozatot nem csak a szír vezetés, hanem mindkét fél számára kell címezni, további szankcióknak pedig nem látja értelmét az orosz elnök.

Horváth Hajnalka

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »