A kormány nem ért egyet Radičová menesztésével

Nem ért egyet a pozsonyi kormány az Iveta Radičová miniszterelnök leváltására tette ellenzéki javaslattal – döntött keddi, soron kívüli ülésén a kabinet.

A Smer-SD azért menesztené a kormányfőt, mert a környezetében korrupcióval vádolható, gyanúsítható személyek vannak, s Robert Ficóék szerint Radičová egyébként is képtelen a kabinet vezetésére.

Fico hangsúlyozta, nemcsak a kassai adóhivatalok körüli ingatlanbérleti botrány miatt követelik a miniszterelnök leváltását, hanem azért is, mert alkalmatlan a kormány vezetésére, valamint mindazon következmények miatt, amelyeket az alkalmatlanságával okozott.

Radičová az ingatlanbotrány kapcsán kijelentette, hogy az ügyet lezártnak tekinti, és teljességgel Igor Krnáčnak, az országos Adóigazgatóság vezetőjének a felelőssége, hogy a bérlet ügyében milyen döntést hozott. Az Adóigazgatóság augusztusban bérleti szerződést írt alá a Nitra Invest céggel, amely Ondrej Ščurkaé, az SDKÚ-DS nyitrai járási elnökéé. A szerződés értelmében a cégtől bérelt kassai irodaépületben kapnak helyet a kassai adóhivatalok.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »