Megpróbáltak „betörni” a Kremlbe

Az orosz rendvédelmi szervek egyik tagja szeptember 12-én hétfőn arról számolt be a RIA hírügynökségnek, hogy az elnöki biztonsági szolgálat és a rendőrség letartóztott egy férfit, aki megpróbált bejutni az elnök székhelyéül szolgáló Kremlbe.

„Vasárnap este a Szövetségi Védelmi Szolgálat és a „Kínai-város” nevű városrész belügyi részleg készenléti rendőrségének munkatársai letartóztattak egy 1984-ben született, alkohol erős hatása alatt álló férfit. A fogvatartott megpróbált a Borovickaja bástyán keresztül a Kreml-be jutni” – fejtette ki a RIA forrása. Megjegyezte, hogy a szabálysértő ellen közigazgatási eljárás indul.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »