A szomszédunkban voltak titkos CIA-börtönök?

Az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerint Európában három országban – Lengyelországban, Romániában és Litvániában – tartott fenn titkos börtönöket a CIA a terrorizmus elleni harc jegyében.

Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű, főként emberi jogi kérdésekkel foglalkozó összeurópai szervezet emberi jogi biztosa hétfőn tett közzé összegzést arról, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség milyen titkos műveleteket hajtott végre Európában 2001 végétől kezdve, attól fogva, hogy a világ különböző pontjain terrorizmussal gyanúsított személyeket ejtett foglyul.

Hammarberg szerint a titokban folytatott vallatással nyert információk értéke megkérdőjelezhető, az viszont kétségtelen, hogy ez a titkos tevékenység az emberi jogok súlyos sérelmével járt.

A CIA az Egyesült Államok területén kívül legkevesebb hét helyen – ezen belül a három említett európai országban – létesített titkos börtönt, ahol „továbbfejlesztett kihallgatásnak” vetettek alá személyeket. Ez nem ritkán kimerítette a kínvallatás fogalmát: a magánzárkában elkülönítve tartott foglyok alvásmegvonást, számos kegyetlenkedést, egyebek közt a látszólagos vízbefojtás technikájának alkalmazását szenvedték el.

A különböző titkos börtönöket megjárt foglyokat évek elteltével sem állították bíróság elé – ők végül rendszerint a kubai területen található guantánamói amerikai támaszpontbörtönben kötöttek ki.  Lengyelországban 2002. december 5-én kezdte meg működését a CIA titkos börtöne: ezen a napon érkezett Szymany repülőterére az a gép, amely Bangkokból hozott két „nagy értékű foglyot”. Később, 2003 folyamán újabb foglyok érkeztek Lengyelországba, köztük olyanok, akik a feltételezések szerint részt vettek a 2001. szeptember 11-i merényletek kitervelésében.

A lengyelek nem vettek részt a foglyok kihallgatásában, de nyilvánvalóan megadták a legfelsőbb szintű politikai felhatalmazást, valamint bizonyos mértékű titkosszolgálati támogatást is nyújtottak – hangsúlyozta Hammarberg.

Az ET emberi jogi biztosa szerint Bukarest közelében 2003. szeptember 23-án kezdett működni a titkos börtön – közvetlenül azután, hogy a lengyelországit bezárták. A lengyelországi fogvatartottak közül legkevesebb egyet bizonyítottan átszállítottak a romániai Baneasa repülőtérre. A CIA romániai tevékenysége két évig folytatódott. A román hatóság vajmi kevés hajlandóságot mutattak utóbb a történtek feltárására – állapította meg Thomas Hammarberg.

Az emberi jogi biztos szerint a harmadik érintett európai ország, Litvánia valamivel több szándékot mutatott a tények utólagos tisztázására, bár homályban maradtak fontos kérdések a litvániai CIA-tevékenység kiterjedését illetően.

A „terrorizmus elleni háború” csúcsidőszakában a három említett ország rendkívüli felhatalmazást adott az amerikaiaknak, teljes titoktartást biztosítva számukra – emlékeztetett Hammarberg, és úgy vélekedett: a történtekkel kapcsolatban fel kellene fedni a teljes igazságot, és garanciákat kellene nyújtani arra, hogy a titkosszolgálatok között ilyen fajta emberi jogsértő együttműködés soha többé nem ismétlődhet meg.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »