Trükkök százait veti be az elnök

Szenegál elnökválasztásra készül, így az immáron 11 éve regnáló államfő, Abdoulaye Wade trükkök százaival próbálja megtartani hatalmát. Legutóbb az elnökjelöléshez szükséges kaució drasztikus emelésével próbálkozott, azonban így is maradt húsz kihívója, miközben akciójának köszönhetően még több embert fordított maga ellen. Ha az elnökön múlna, fia követné őt az államfői székben – ez se találkozott a nép egyöntetű támogatásával.

Előreláthatóan 2012. február 26-án Szenegál elnököt választ. Azonban a már évek óta megfigyelhető belpolitikai változások egyre kétségesebbé teszik a voksolás demokratikus voltát. A választásügyi miniszter augusztus 29-én fogadta el azt a tervezetet, mellyel 25 millió nyugat-afrikai valutaközösségi frankról 65 millióra (nagyjából 27 millió forintra) emelték azt a kauciót, amit mindenkinek be kell fizetnie, aki aspirál az elnöki székre (Szenegálban az átlagfizetés havi 30 ezer forint körül mozog).

Az általános felháborodást az elnök már melegében igyekezett lehűteni, hangsúlyozva, hogy az intézkedés az összes párt konszenzusa révén született, és célja, hogy „elbátortalanítsák” azokat, akik a választást „politikai marketingként” kezelik. Az országot vezető koalíció hivatalos állásfoglalása szerint ez a lépés az „irreális” jelöltek kiszűrése miatt volt szükséges. Az emelést az ellenzék antidemokratikusnak titulálta, valamint rávilágított az új rendszer másik kritikus pontjára: ezt a 27 millió forintnak megfelelő pénzt csak azok kapnák vissza, akik a választáson elérik az 5 százalékot.

Mégis, a legnagyobb probléma onnan ered, hogy sokan egyértelműnek vélik, hogy Wade célja ezzel az volt, hogy politikai ellenfeleit lemorzsolja, így lehetőleg minél kevesebben maradjanak versenyben az elnöki székért. Ugyanis ő maga is indulni akar az elnökválasztáson, ami ugyan a jelenlegi szenegáli alaptörvény szerint alkotmányellenes, de az államfő és támogatói azzal érvelnek, hogy mikor 2007-ben másodszor hatalmazták fel, akkor már az új, 2001-es alkotmány volt érvényben. Ebben az elnöki mandátumot 7 évről 5-re csökkentették le, ezért jár neki a következő öt év is. Ez persze gyenge érvnek bizonyult, nem hatotta meg az ellenzéket, akik arra kérték az elnököt, hogy mondjon le. Szenegálban még sosem volt puccs, és a szenegáliak szeretnék tartani magukat ehhez az egyébként Afrikában igen ritka eredményhez. A gazdasági stagnálást, energiaellátási zavarokat és Wade uralmi törekvéseit megelégelve ezért aztán az ellenzék tüntetésekbe kezdett. A gyújtogatásokkal járó demonstrációkra az elnök a katonaság bevetésével válaszolt, és a fegyveres erők végül helyreállították a rendet.

Wade mostanság épp bíróságon próbálja bizonyítani, hogy joga van elnöknek maradni. Ügyvédei úgy magyarázzák ezt, hogy mivel 2001-ben új alkotmányt fogadtak el, ezért a 2000 és 2007 közötti időszak egy másik periódusnak számít, így tulajdonképpen 2007-től 2012-ig másodszor lett először megválasztva, így nyugodtan megkaphatja az új, 2017-ig tartó mandátumot. Más kérdés, hogy azok szerint is alkotmányellenes az újrajelöltetése, akik részt vettek az érvényben lévő alaptörvény megalkotásában.

Az ellenzéki tüntetések másik oka az volt, hogy Wade június 23-án alkotmánymódosítást kívánt eszközölni: az azóta visszavont tervezet szerint a választásokon a győzelmi küszöböt 50-ről 25 százalékra mérsékelte volna, azaz gyakorlatilag egyfordulóssá alakította volna a választási rendszert. Hiszen a szenegáli alkotmány szerint, ha az első körben nem sikerül egyik pártnak vagy jelöltnek sem átlépni az 50%-os küszöböt, akkor második fordulót kell kiírni. Azonban ekkor már az ellenzék nagyobb egységet tudna alkotni, mert a második körből kimaradó pártok és jelöltek szavazói nagyobb valószínűséggel szavaznának más, például a legerősebb ellenzéki pártra vagy jelöltre. Ez Wade-nek azért probléma, mert közben pozíciói rohamosan gyengülnek, így, ha lecsökkentenék a küszöböt, neki lenne könnyebb dolga, mert ha az első körben nem tudja megszerezni az 50 százalékot, még kevésbé valószínű, hogy a másodikban megszerezze. Viszont támogatottsága még mindig 25% felett van, míg a legerősebb ellenzéki párt sem képes megközelíteni ezt az arányt.

Az államfő mindemellett egy alelnöki poszt létrehozását is tervezte. Az alelnöknek az elnök halála esetén joga lett volna választások nélkül azonnali hatállyal átvenni a hatalmat. Csakhogy tudni vélték, hogy a 85 éves elnök erre a tisztségre fiát jelölné, amivel a hatalmat gyakorlatilag örökölhetővé tenné. Az ifjú Wade, Karim egyébként öt miniszteri tisztséggel büszkélkedhet; például az infrastruktúráért és a repülésért felelős tárcát azután kapta meg, hogy 2009-ben veszített a dakari polgármester választáson.

Korrupció, nepotizmus, a sajtószabadság és egyéb civil jogok megsértése: van miért kritikával illetni az államfőt. De kritizálják Wade-et azért a közel 50 méter magas szobor miatt is, amit 27 millió dollárból építtetett meg az észak-koreaiakkal. A Wade által „presztízs-épületnek” titulált monstrum neve Az afrikai Reneszánsz Emlékműve (Le Monument de la Renaissance africaine). Aztán a helyi keresztényekkel is összeakasztotta nem létező bajszát: a lakosság 6 százalékát kitevő vallási csoportot azzal haragította magára, hogy ezt a szobrot és Jézus Krisztust összehasonlította, amivel konkrétan Jézus isteni voltát kérdőjelezte meg; ezért később elnézést kért. De vádolják még szabadkőművességgel is, mivel nyíltan bevallotta, hogy a társaság tagjai közé tartozott, de saját bevallása szerint „önként kilépett”.

A Freedom House szerint Szenegálban a demokratikus viszonyok 2007 óta romlanak. Ennek köszönhetően a legújabb elemzésben a nyugat-afrikai országot a középső kategóriába sorolva „részben szabadnak” titulálták. És úgy tűnik a helyzet nem fog javulni, sőt, a legújabb és a demokráciát legjobban fenyegető vád, hogy Wade igyekszik dinasztiát alapítani. Az újbóli megválasztásával gyakorlatilag kikövezné az utat fiának, Karimnak, aki egyébként még sosem nyert választásokon.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »