Csökkenhet a jövő évi magyar deficit

Az ÁKK vezérigazgatója, Pleschinger Gyula nyilatkozata alapján Magyarország nettó forint finanszírozási igénye megközelítőleg 200 milliárddal csökkenhet 2012-ben az idei 895 milliárd forintról, miután a kormány a vártnál korábban visszafizeti – a tervek szerint – az adósságának nagy részét.

Emellett Pleschinger elmondta, hogy az ÁKK nem tervezi további devizában denominált államkötvény kibocsátását 2011-ben, valamint hangsúlyozta, hogy a devizakötvények ideális volumene nulla közelében lenne, így a devizakötvény állományok folyamatos leépítését célozzák meg az árfolyamkockázat eliminálása érdekében.

A költségvetési hiány csökkentése pedig a korábban átvett – és megmaradt – magánnyugdíjpénztári vagyonból történne, így várhatóan minden eszközt értékesíteni fog a kormány, ami némi eladói nyomás alá helyezheti a magyar eszközöket, bár többnyire már számolni lehetett ezzel az eshetőséggel is.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »