Obama sem segített a faji előítéletek leküzdésében

A Gallup kutatása szerint jelenleg az amerikaiak bő harmada látja úgy, javultak az etnikai kapcsolatok Barack Obama elnöksége alatt. A választásokat követően még hetven százalék jósolt pozitív változást.

Változott bármi is?

A Gallup közvélemény-kutató szerint csökken azon amerikaiak aránya, akik úgy látják, hogy Obama elnök munkájának köszönhetően javultak az etnikai kapcsolatok az országban. A 2011. augusztusi lekérdezés szerint 35 százalék véli úgy, hogy javult a helyzet Obama beiktatása óta, 23 százalék szerint rosszabb lett, 41 százalék szerint nem változott. Legutóbb 2009-ben vizsgálta ugyanezt a kérdést a kutatócég, akkor 41 százalék foglalt állást a javulás mellett, 22 százalék ennek ellenkezőjét vallotta, és 35 százalék vélekedett úgy, hogy nem változott.

Az elnök 2008-as megválasztását követő napon készített felmérés során az amerikaiak 70 százaléka számított arra, hogy az elnöki terminus alatt jelentősen javulnak az etnikai kapcsolatok. Bár bekövetkezett javulást kevesebben érzékelnek, „Amerika” még mindig optimista: 52 százalék gondolja úgy, hogy az elnök hivatali idejét követően is érezhető lesz Obama tevékenységének köszönhetően pozitív változás.

A Gallup a kutatást Martin Luther King Jr. híres beszédének emléknapja alkalmából készítette, illetve hozta nyilvánosságra. A „Van egy álmom…” 1963. augusztus 28-án hangzott el.

Kitekintő / ELTE TÁTK Hírlevél

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »