Pattanásig feszült választási hangulat Nicaraguában

Országúti fegyveres összecsapásokba torkolott az egy hónapja tartó elégedetlenség Nicaraguában. A parasztok megelégelték, hogy a főleg az elnök ellenzői által lakott területeken sok embernek nincsenek személyes papírjai, így szavazni sem tudnak. Előkerültek a macheték és revolverek, a parasztok blokádokat emeltek. Mindeközben Daniel Ortega elnök arra törekszik, hogy semmi ne akadályozza alkotmánysértő újraválasztását.

A karibi térségben fekvő Nicaraguában egy város az országban létező szociális feszültségek és általános elégedetlenség szimbólumává vált az utóbbi napokban. Nicaraguában általános választásokat tartanak november 6-án, de a hétvégén indult kampány már most felfokozott hangulatban zajlik. A szóban forgó község a dzsungel által körülvett, göröngyös-iszapos úton csak nehezen megközelíthető Siuna. A helyiség a nyolcvanas évek jobboldali gerilláinak (Contra) táptalajt jelentő zónában található, ma pedig az elnök, Daniel Ortega ellenzőinek bástyája.

Parasztok százai torlaszolták el az utakat, hogy nyomást gyakoroljanak a választási bizottságra. A területen több mint nyolcezer embernek nincsenek személyes iratai, így szavazni sem tudnak. Országszerte pedig több mint félmillió ember van hasonló helyzetben, többségük Ortega-ellenes területen él.

A demonstráció célja a figyelemfelkeltés és a személyazonosság igazolásához nélkülözhetetlen dokumentumok kiharcolása – még a választások előtt. A tüntetéseket megelőzően nem volt napirenden a lakosság egy részét érintő probléma, az útzárakkal azonban az országos újságok címlapjára, illetve a híradók élére kerültek az elégedetlen nicaraguaiak. “Siuna mostantól nem fogja tűrni, hogy jogait földbe tiporják” – nyilatkozta a tüntetések egyik vezetője. “Itt az ideje, hogy ezek az emberek is nicaraguainak érezhessék végre magukat!” – tette hozzá.

A parasztok, akik megelégelték, hogy “másodlagos állampolgárok” saját hazájukban, kövekkel, machetékkel és botokkal léptek fel. Kilenc napig lehetetlenítettek el a forgalmat a kivezető utakon, amikor azonban a hatóságok fel akarták számolni a tiltakozást, összeütközésekre került sor. A harcokban legalább négy ember megsérült, számos kamion és autóbusz pedig totálkáros lett. A siunai összecsapás az egy hónapja kirobbant elégedetlenség legerőszakosabb momentuma volt. A legelzártabb területek lakói már az úttorlaszt megelőzően is felemelték hangjukat választási cédulákat követelve, tettlegességre azonban Siuna előtt nem került sor.

Ortega a tiszta választások látszatára sem törekszik

A feszült légkörben zajló választási kampány középpontjában a jelenlegi elnök, Daniel Ortega áll, aki az alkotmány rendelkezéseit megsértve akarja magát újraválasztatni. A törvény kimondja ugyanis, hogy tilos az újraválasztás, amennyiben a jelölt korábban már két alkalommal betöltötte az ország elnöki tisztjét. Ortega esetében a feltétel mindkét eleme fennáll: hivatalban lévő elnök és a jelenlegi a második ciklusa. Nem véletlen, hogy a nemzetközi megfigyelők árgus szemekkel követik a választást. Ortega számára terhes ezen szervezetek jelenléte, így arra törekszik, hogy ellehetetlenítse munkájukat. Korlátozza őket a szabad mozgásban, tevékenységük során “kíséretben” részesülnek a nicaraguai hatóságok jóvoltából. A korlátozások mintegy csúcspontjaként a szavazás napján egyenesen a választási bizottság határozza meg, hogy milyen útvonalon közlekedhetnek majd.

Ortega másik hatalomféltő intézkedése az a 2010 januárjában kibocsátott elnöki rendelet, amit a népnyelv a “nagy dekrétumnak” nevez. A rendelkezés a választási bizottság hat tagjának és tovább húsz magas rangú állami hivatalnoknak tette lehetővé, hogy tisztségét továbbra is betöltse, annak ellenére, hogy hivatali idejük lejárt volna.

Egyelőre nyugodnak a fegyverek

Úgy tűnik, a nyugalom lassan visszatér Siunába, miután a választási bizottság egy szakemberekből álló csoportot küldött ki a községbe, hogy megkezdje ezer ember azonosítását. Vannak olyan állampolgárok, akik több mint hat éve várnak  igazolványaikra – hiába.

A bizottság most ígéretet tett, hogy 8000 személy fogja megkapni személyes dokumentumait. Az emberek azonban szkeptikusak, hiszen ha a választási bizottság be is tartja ígéretét, a papírok csak a választás után kerülnének kézbesítésre. A parasztok egyelőre feloldották a blokádot, letették a machetéket és revolvereket, de hangsúlyozták, hogy ha a választási bizottság nem tartja a szavát, ismét utcára vonulnak.

A közép-amerikai választásokról bővebben legújabb elemzőfüzetünkben olvashat!

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »