Venezuela után Peruba látogat az orosz külügyminiszter

Augusztus 23-án Peruba látogat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki kétnapos venezuelai programjáról érkezik Limába.

A tárgyalások napirendjéről egyelőre nem született döntés, az azonban már biztos, hogy Lavrovot a július 28-án beiktatott Ollanta Humala fogadja majd, és találkozik Rafael Roncagliolo perui külügyminiszterrel is.

Humala testvére, Alexis azelőtt járt Moszkvában és tárgyalt többek között az orosz külügyminiszterrel is Peru nevében, hogy beiktatására sor került volna.

Az új elnök akkor ígéretet tett, hogy testvérének vállalnia kell a felelősséget tettéért, amelynek következményei lesznek. Nemrég látott napvilágot a hír, miszerint Alexist – büntetésképpen – pártja hat hónapra kizárta soraiból, csak 2012 januárjában térhet majd vissza.

Egyesek arra következtetnek, hogy  éppen ez lehet az oka az orosz külügyminiszter látogatásának, aki most hivatalosan is pontot szeretne tenni az ügy végére, és rendezni a két ország viszonyát.

Duzs Éva

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »