Nem hisz a klímaváltozásban Obama kihívója

Rick Perry texasi kormányzó a hét közepén tett klímaváltozással kapcsolatos kijelentéseivel rövid időn belül másodszor is az előtérbe került. Perry hivatalosan csak ezen a hétvégén jelentette be, hogy versenybe száll a republikánusok elnökjelöltségéért, azaz 2012-ben Obama kihívójaként kíván szerepelni, majd szinte azonnal a középpontba is került a klímaváltozás kérdésében megnyilvánuló szkepticizmusa miatt. Perry szerint tudósok sokasága hamisította meg a klímaváltozás adatait, pusztán anyagi okokból, azért hogy egyes saját projektjeikhez minél több támogatást tudjanak igénybe venni.

Perry szinte ironikusan jelentette ki a klíma változásának tudomásulvételét, valamint azt is, hogy a változások egészen bolygónk létrejöttétől kezdve, folyamatosan zajlanak. Egyébként nem ez volt az első eset, hogy Perry nyilvánosan vádolta egyszerű hazudozással a szakértőket, sőt véleménye nem tekinthető különösebben extrémnek sem a republikánusok körében. Rick Santorum, Michele Bachmann, Ron Paul, Newt Gingrich vagy akár Mitt Romney is elővehető lehetne a klímaváltozás kapcsán megmutatkozó kétkedő nyilatkozatok gyűjteményében, így Perry tegnapi kijelentése egyértelműen a témával foglalkozó tudósok körében keltett csak teljes felháborodást.

Piukovics Judit

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »