Több halálos áldozata is van a hondurasi földfoglalásnak

A Honduras északi részén fekvő területek sorsa hosszú múltra tekint vissza. Nemrégiben földművesek elfoglalták az ország leggazdagabb vállalkozójának földjeit, ráadásul azok a közép-amerikai drogfolyosóban is fontos szerepet kapnak. A rendőrség akciót indított.

A probléma két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a földművesek közel négyezer hektárnyi pálmaültetvényt foglaltak el, amelyből később a főzéshez használt olajat nyerik. A kormány megoldásként felajánlotta, hogy a törvénytelenül elvett földeket felvásárolja, majd azt kedvező feltételek mellett vételre kínálja a földműveseknek. Megegyezés azonban – az ár miatt – eddig még nem született.

A vállalkozók aggódnak. Közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kijelentik, nem hajlandóak megválni földjeiktől nyomás és támadások hatására. Az elfoglalt területek tulajdonosa most attól tart, hogy a bankok – a bizonytalan helyzet miatt – nem nyújtanak neki hitelt, nem tudja megművelni a termőföldeket, így az exportra termelő vállalat jelentős anyagi károkat szenved el. Hozzátette, hosszú távon az ország érdekeit sem szolgálja a kormány magatartása ebben a helyzetben, hiszen elriasztja a befektetőket.

A hatóságok már arra is gyanakodtak, hogy a földfoglalók mögött külföldi csoportok állhatnak. Az is lehet, hogy mivel a területen drogfolyosó halad az Egyesült Államok irányába, céljuk a kábítószer-ellátás biztonságának garantálása is lehet. A kormány 600 rendőrt küldött a térségbe, hogy lefegyverezze a konfliktusban résztvevőket.

Duzs Éva

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »