Pénzért védené a környezetet Ecuador

Ecuador elnöke, Rafael Correa nagyszabású  Yasuní-ITT elnevezésű környezetvédelmi javaslatát először 2007-ben mutatta be az ENSZ-ben. Lényege, hogy országa lemond a természetvédelmi területeken fekvő olaj kiaknázásáról, cserébe viszont a nemzetközi közösség kárpótolja Ecuadort.

2007 óta Correa egyébként nem is veszt részt a világszervezet munkájában, idén szeptemberben azonban rendkívüli ülésen foglalkoznak majd a kérdéssel, amelyet Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is kiemelt jelentőségűnek nevezett. Ha a tagok elfogadják az ecuadori elnök javaslatát, úgy a dél-amerikai ország 800 millió hordónyira becsült kőolajkészlete a föld alatt marad, amiért cserébe 3,6 milliárd dollárt kapna. Az olaj kitermelése nagyjából 400 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járna, amely komoly károkat okozna a gazdag növény- és állatvilággal büszkelkedő területen.

Correa szerint van B-terv is, vagyis ha nem sikerül elnyernie az ENSZ-tagok támogatását, környezetkímélő módon, de megkezdik az olaj kitermelését, hiszen “az országnak szüksége van erre a pénzre”.

Duzs Éva

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »