Kolumbia lépést tart a gerillákkal

Juan Manuel Santos elnök beiktatásának egyéves évfordulója alkalmából tartott beszédében kihangsúlyozta, új eljárásokra van szükség az egyre gyengébb gerillákkal szembeni harcban – számolt be az elnöki beszéd részelteiről a BBC.

Az elnök szerint az illegális fegyveres csoportok – elsősorban a korábban a kommunista párt fegyveres önvédelmi szervezeteként létrejövő FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) gerillái – miután komoly veszteségeket szenvedtek el a kormányerők hatékony fellépése következtében, új taktikákat kezdtek alkalmazni, amely szükségessé teszi, hogy az ezekre való hatékony reagálás érdekében a kormány is felülvizsgálja a velük szemben alkalmazott egységek bevetésének módját.

Santos külön kitért arra az egyre fokozódó biztonsági kihívásra, amit a gerillákhoz hasonlóan a drogkereskedelemben érdekelt bűnszervezetek jelentenek.

Santos korábban annak az Álvaro Uribének a kormányában töltötte be a védelmi miniszteri posztot, aki keményvonalas politikájával hatékonyan vette fel a harcot az ország jelentős részét ellenőrzésük alatt tartó gerillákkal.

Elnökségének első évének teljesítményéről bővebben elemzőfüzetünk vonatkozó részében olvashat.

Scheinring Endre

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »