Levédték a néppárt kifejezést?

A hasonnevű román politikai alakulat nem engedné meg a magyaroknak, hogy ezzel a titulussal szerepeljenek. Augusztus 16-án tárgyalja a táblabíróság az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésének ügyét.

Mint ismert, július közepén a törvényszék alapfokon elutasította az alakulat bejegyzését, mert az alapvető emberi és közösségi jogok és szabadságjogok képviseletét vállalta fel programjában, és ez ellentétes a pártokra vonatkozó törvény 1. és 2. cikkelyének előírásaival, miszerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell felvállalnia, és nem egy közösség érdekeire koncentrálnia.

Hírek szerint az alapfokú ítélet ellen nem csak az Erdélyi Magyar Néppárt fellebbezett, hanem a román Néppárt (Partidul Popular) elnöke is, azt állítva, hogy a néppárt kifejezést levédette a szabadalmi hivatalnál, így az ő szellemi tulajdonáról van szó.

Háromszék

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »