Figeľ: a budapesti politikára válaszolt az állampolgársági törvény

Ján Figeľ szerint az állampolgársági törvény módosítása, nem pedig a megszüntetése a megoldás a kettős állampolgárság körül kialakult helyzetre.

,,Az eddigi lépések inkább a budapesti politikára, mintsem a hazai igényre adott válaszok. Úgy kell módosítani az állampolgársági törvényt, hogy az lehetővé tegye a kettős, vagy többszörös állampolgárságot, ám a nemzetközi standardoknak megfelelően. A megoldást a módosítást jelenthetné, mégpedig a belügyminisztérium berkeiből” – fogalmazott a KDH elnöke.

A kereszténydemokraták a törvény módosítását fogják javasolni. Figeľ úgy véli, ez a gyorsabb és a jobb megoldás, mivel az Alkotmánybíróság lassan, és gyakran előreláthatatlanul cselekszik. Inkább a parlament és a kormány részéről érez politikai felelősséget.

Paraméter / SITA

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »