Lemondott félelmében a város teljes rendőrsége

Az észak-mexikói Ascensión város rendőrségének minden tagja kilépett a testülettől, miután drogkereskedők meggyilkolták két társukat. A városi rendőrséget az elmúlt hetekben számos támadás érte már a bűnözők részéről – tudósít a BBC.

„A rendőrök félnek és kiábrándultak” – kommentálta a tömeges kilépést a város polgármestere, Jaime Dominguez Loya. Az Egyesült Államokkal határos Chihuahua államban található településen – mely a Sinaola kartell által igénybe vett egyik jelentős csempészútvonal mentén fekszik – jelenleg a szövetségi rendőrség és a hadsereg egységei járőröznek. 

Nem ez az első eset ugyanakkor, hogy egy város minden rendőre otthagyja a szolgálatot a drogkereskedők bosszújától való félelmében. A szintén Chihuahua államhoz tartozó Villa Ahumada rendőrsége 2009-ben adta fel a kilátástalannak tűnő harcot a bűnözés ellen.

A Felipe Calderón elnök által a kartellek ellen 2006-ban indított drogháború mostanra megközelítőleg már 40 000 áldozatot szedett. A legtöbb erőszakos haláleset Chiuahua államban, azon belül pedig a bűnözési mutatóiról hírhedt Ciudad Juarez határvárosában történt.

Scheinring Endre

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »